Meghalt a vasárnapi ralibalesetben megsebesült kislány

Pénzcentrum2024. március 26. 19:13

Kedden délelőtt elhunyt az a kislány, aki súlyos sérüléseket szenvedett a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rally versenyen történt balesetben - jelentette be a Facebookon Magyar Nemzeti Autósport Szövetség egykori elnöke. A tragédiának ő az ötödik halálos áldozata. 

Oláh Gyárfás a bejegyzésében kifejezte mély fájdalmát, de ugyanakkor utalt arra, hogy a közvéleménytől hallott nyilatkozatok miatt düh is él bennük, és próbálnak válaszokat találni a történtek hátterére. Hangsúlyozta, hogy együttérzők a hozzátartozók gyászában.

A tömegszerencsétlenség Lábatlan és Bajót között történt vasárnap kora délután. Egy versenyautó lehajtott a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, valamint az út menti füves területen tartózkodók közé csapódott. A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset azon a területen történt, amelyet a nézők elől elzártak, és figyelmeztető táblák is jelzik a tartózkodás tilalmát.

A tragédia során három férfi és egy nő azonnal életét vesztette, míg kettő, köztük a most elhunyt kislány életveszélyes, öten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Loading...
Címkék:
utazás, autó, baleset,