Dübörög a rendszámbiznisz Magyarországon: súlyos pénzeket kérnek egy-egy jó kombinációért

Szánthó Péter2024. február 26. 14:08

Összesen 542 egyedileg legyártott rendszámot adtak ki 2023-ban Magyarországon, így ebből több mint 332 millió forint folyt be az államkasszába. A sorozatból egyénileg kiválasztott táblákat majdnem 3000-en igényeltek tavaly. Mint kiderült, most is árulnak horror pénzért hivatalos, beceneves magyar rendszámokat.

2023-ban összesen 542 autótulajdonos döntött úgy, hogy egyedileg előállított rendszámtáblát igényel magának - derült ki a Belügyminisztérium adataiból. Ugyanakkor a havi statisztikákból látható, hogy a lendüleg némileg alábbhagyott az év második felében: július volt az utolsó olyan hónap, amikor 50 darab felett volt az egyéni rendszámok igényléseinek a száma a hivatalokban.

Decemberben már csak 16 darabot kértek, és januárban is csak 20 kérés érkezett be a tárca adatai szerint. A történet zsebbenyúlós: egy egyedi rendszám 435 000 forintba kerül. Hét karakterből állhat, és többféle formátum közül lehet választani: például négy betű + három szám, öt betű + két szám, vagy hat betű + egy szám. Ha valaki értelmes szót, nevet szeretne kirakni (pl. KA-TI-001), akkor vélhetően ezt a megoldást kell választania, hiszen a szabályok szerint az első két betű csak két magánhangzó vagy két mássalhangzó lehet, és a kettős mássalhangzók (cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs) sem jöhetnek szóba.

Loading...

Egyedi rendszám igényléséhez egy kérelmet kell leadni a kívánt kombinációval, valamint befizetni az illetéket. Ezt követően egy bizottsá dönt az igénylésről, a rendszám ütközhet közerkölcsbe, közrendbe vagy jogszabályba. Úgyhogy nem érdemes például a "PI-NA-001"-es vagy a "FA-SZ-001"-es rendszámot megpályázni, mert az illetékes bizottság 100 százalék, hogy el fogja utasítani a kérelmet. Ilyenkor a befizetett illetéket sem térítik vissza, szóval viccnek is elég drága.

A BM adatai alapján egyedileg gyártott rendszámok után több mint 332 millió forintnyi illeték folyt be az államkasszába a tavalyi évben.

Ha valakinek nem tetszik a soronkövetkező rendszámkombináció, akkor választhat egyénileg is a sorozatban előállítotak közül - tehát itt az első két betű fixen két magánhangzó vagy két mássalhangzó (pl. "AA-BC-001"). Ez valamivel olcsóbb, 112 450 forintba kerül, és itt nem is kell a bizottságnak engedélyeznie a dolgot, mert a rendszámsorozatból választ az ember. Ebből 2023-ban összesen 2954 darabot igényeltek, ami azt jelenti, hogy több mint 235 millió forintnyi illetéket fizettek be az igénylők. Januárban pedig 143-an döntöttek úgy, hogy egyénileg választanak a rendszámsorozatból.

Így lehet eladni, átani

Ha valaki nem akarja megtartani az egyéni rendszámát, mert mondjuk eladja vele együtt az autóját, akkor írásban lemondhat róla. Ezt a tulajdonosváltás bejelentéséhez kell csatolni. Ilyenkor az egyéni rendszámot úgy kell kezelni, mint a normál hatósági rendszámokat, és a járműhöz kell rendelni - ez a kevésbé bonyolult ügymenet.

Viszont az egyedileg gyártott rendszám egyedi jellegét nem lehet megszüntetni: itt nem elég csak lemondani róla! Ha az egyedi rendszám tulajdonosa megváltozik, akkor ezt a közlekedési hatóságnak be kell jelenteni, és ellenőrizni kell a rendszámnyilvántartásban. És az igazgatási szolgáltatási díjat is ki kell fizetni. Tehát ebben az esetben vagy engedélyt kell kérni az egyedi rendszám tulajdonosának cseréjére, vagy új rendszámot kell kérni az autóra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Horror pénzért is árulják őket

A nagy hirdetési oldalakon manapság is találni különféle rendszámtáblákat: az új formátum 2022-es bevezetésekor sokan lecsaptak a kelendőnek gondolt kombinációkra. Így például az IIIIII-1 rendszámot 3,5 millióért árulták.

Most a BOGI-07-es rendszámot találtuk meg az egyik legnagyobb hirdetési portálon, 700 ezer forintot kér érte a tulajdonosa:

Még ennél is továbbment az az eladó, aki a LUI-001-es rendszámot árulja (van hozzá szürke, kerékpártartóra szerelendő is). A három plakettért 790 ezer forintot kér!

Címlapkép: Demecs Zsolt, MTI/MTVA

Címkék:
autó, rendszám, vatera, jófogás, belügyminisztérium, autóvásárlás, rendszámtábla, rendszámkombináció, újautó, autóeladás,