Döbbenetes fejlemények az Árpád-hídi tragédiáról: a rendőrség szerint ez történhetett a szörnyű estén

MTI2023. július 7. 12:46

Őrizetbe vették kórházi ellátását követően a július elsejei Árpád hídi halálos baleset okozóját, aki vallomásában elismerte felelősségét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Balogh Ádám elmondta, szombaton spontán verseny alakult ki három személygépkocsi között. Az elöl haladó autó - egy 690 lóerős Mercedes - az Árpád hídon a Népfürdő utca vonalában megcsúszott, és elütötte a szalag- és csőkorlát mögött szabályosan közlekedő, 26 éves kerékpárost, aki a kórházba szállítása után meghalt.

A főosztályvezető kiemelte, hogy a baleset elkerülhető lett volna, az a közlekedésbiztonság két súlyos kockázatára vezethető vissza: a versenyzésre és a sebességtúllépésre. Hozzátette, hogy a szakértői vélemény szerint a balesetet okozó autó a sodródást megelőzően legalább óránkénti 137 kilométeres sebességgel haladt. Kérdésre válaszolva Balogh Ádám közölte, az autó 33 éves vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.

A részleteket ismertetve elmondta, a spontán versenyben részt vevő három autó - a Mercedes és két BMW - a Róbert Károly körút és a Papp Károly utca kereszteződésénél "találkozott". A baleset utáni meghallgatása során a Mercedes vezetője azt mondta, azért növelte az autója sebességét, mert a visszapillantó tükörből úgy érzékelte, hogy a BMW "rátapadt". A BMW vezetője pedig azt mondta, hogy ő az előtte haladó autótól függetlenül növelte a sebességét. Ugyanakkor tanúk úgy nyilatkoztak, hogy úgy tűnt, mintha versenyeztek volna.

Az elöl haladó autót 1-2 másodperces lemaradással követte a második, míg a harmadik autó 7-9 másodperccel volt lemaradva tőlük - közölte a főosztályvezető. Balogh Ádám elmondta, az elöl haladó autó a hídon, a Népfürdő utca vonalában balra csúszott, ekkor a vezetője jobbra kormányzással próbálta megtartani a jármű stabilitását, ami nem sikerült. Az autó jobbra csúszott, majd a szalagkorlátot, valamint a kerékpárosok, gyalogosok védelmét szolgáló csőkorlátot átszakítva elütötte az ott szabályosan, Pest felé haladó biciklist, aki olyan súlyos - kettős végtagvesztéssel járó - sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után meghalt.

A baleset erejét mutatja, hogy a Mercedes az ütközést követően a tetejére borult, és azon pörögve hetven métert csúszott még. A második autó még el tudta kerülni az ütközést, de a spontán versenyben részt vevő harmadik autó nem tudott megállni és belerohant a Mercedesbe; mind a két autó sofőrje súlyosan megsérült. A második autóban utazók közül senki nem sérült meg, ők hívtak segítséget.

Ugyanebben az időben a Margitszigeten folyt egy másik baleseti helyszínelés, annak résztvevői hallották a csattanást és azonnal a Árpád hídra mentek. Így két perc alatt meg is kezdődhetett az elsődleges rendőri intézkedés. Balogh Ádám közölte, a rendőrség a balestben érintett kocsikat lefoglalta és büntetőeljárást indított halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. Vallomása során a gyanúsított elismerte a felelősséget a baleset bekövetkezéséért. A másik két gépkocsi sofőrjének a felelősségét az eljárás keretén belül vizsgálják - mondta el Balogh Ádám. Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a Mercedes vezetőjének már volt két, anyagi kárral járó balesete, többször követett el közlekedési szabályszegést, illetve 13 büntetőponttal rendelkezett. Hangsúlyozta: a BRFK elkötelezett a balesetek számának csökkentésében, illetve a közúti versenyzés felszámolásában.

Már korábban feltérképezték azokat a helyszíneket, amelyek alkalmasak lehetnek a fővárosban versenyzésre. Ezeken a szakaszokon rendszeresen végeznek ellenőrzéseket. Tavaly negyven, idén már tíz akciót tartottak azért, hogy versenyzést felszámolják - mutatott rá Balogh Ádám. Kiemelte, a BRFK az év második felében prioritásként kezeli a sebességtúllépőkkel és a versenyzéssel szembeni hatékony fellépést. Zéró toleranciát hirdetnek a versenyzéssel szemben.

Címkék:
autó, baleset, rendőrség, sofőr, bmw, mercedes, biciklis, duna híd,