Erről minden autósnak tudnia kell! Fontos hírt kaptak a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők

MTI2023. június 29. 15:03

Szeptembertől kezdődnek el várhatóan a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezőknek szóló tanfolyam, aminek segítségével megszerezhetik a D kategóriás, autóbuszvezetésre jogosító jogosítványt.

Szeptembertől kezdődhetnek el a D kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamok, ahol a B kategóriával rendelkezőket képeznék tovább – mondta el az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, Nagy Bálint.

Ez azért fontos változás, mert eddig a B kategóriás jogosítvánnyal csak C, azaz tehergépkocsi vezetésére jogosító engedély birtokában lehetett buszvezetői képzésre jelentkezni. Ez pedig időben és költségben is plusz terhet jelentett a foglalkoztatottak és a foglalkozók számára egyaránt, írta az MTI.

Ráadásul nem is került kevésbe: egy C kategóriás jogosítvány ugyanis 600-800 ezer forintos költséget és egy fél-egy éves képzést jelentett a vizsgázóknak, ami utána a buszvezetői engedély megszerzése még 400-500 ezer forintba került és szintén legalább fél évig tartott.

Címkék:
autó, jogosítvány, engedély, buszvezetők, buszvezető,