Ezt minden autósnak tudni kell: így sokkal kevesebbet fogyaszt a kocsid a nyáron

Pénzcentrum2023. május 29. 08:00

Az üzemanyag-takarékos vezetés figyelmet és jártasságot igényel, de az elkötelezettség kifizetődik: ugyanis ezzel azon túl, hogy költséget takarítunk meg, hozzájárulhatunk az autónk szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez is.  

A jó idő és a pünkösdi hosszúhétvége közeledtével egyre többen indulnak el autós kirándulásokra. Pár hasznos trükkel azonban nem csak könnyebben boldogulhatunk az utakon, hanem a kiadott költségeket és a gépjármű szén-dioxid kibocsátását is csökkenthetjük. Most öt praktikus tippel segítünk, hogy a lehető leghatékonyabban vezessünk.

Bár a legtöbben a beszállást követően azonnal útnak indulnak, érdemes lehet pár percet várni. Ugyanis hidegindítás esetén minden motornak több üzemanyagra van szüksége, emiatt megemelkedik a fogyasztás. Épp ezért óvatosan melegítsük fel a motort az üzemi hőmérsékletre: ezzel egyúttal kíméljük a környezetet és a pénztárcánkat, ráadásul várakozás közben beállíthatjuk a navigációt is. A Google Maps például már felajánl olyan útvonallehetőségeket is, amelyeken üzemanyagot takaríthatunk meg, ráadásul sok esetben ezek látványosabb szakaszokat jelentenek - áll az OMW közleményében.

Állandó sebesség

Gyorsan, lassan vagy közepes tempóban? A válasz az egyenletes sebesség: ha kellő távolságot tartunk az előttünk haladó autótól, nagyobb biztonságban leszünk az úton, finomabban tudjuk kiegyenlíteni a sebességkülönbségeket. Emellett a gördülési szakaszok is jobban kihasználhatók, és a fékek kopása minimálisra csökkenthető. Ráadásul üzemanyagot takarítunk meg, ugyanis állandó sebességgel haladva a jármű kevesebbet fogyaszt. Az autó felgyorsítása igényli a legtöbb üzemanyagot, így a kívánt utazósebesség eléréséhez gyorsítsunk dinamikusan és időben váltsunk magasabb sebességfokozatba. A túl gyors vagy túl lassú felgyorsítás egyaránt megterhelő a motor számára.

Legmagasabb fokozat

Érdemes mindig a lehető legmagasabb sebességfokozatban vezetni. Ugyanis, ha szükségtelenül magas motorfordulatszámon járatjuk az autót, több üzemanyagot fogyasztunk és ezzel együtt növeljük a kopást.

Rendszeres ellenőrzés

Rendszeresen ellenőrizzük, hogy az autónk megfelelő műszaki állapotban van. Ennek egyik fontos eleme, hogy legalább havonta nézzük meg az abroncsnyomást is: amennyiben túl alacsony, a gumik gyorsabban kopnak és nő az üzemanyag-fogyasztás. A kerekek esetében is lényeges még megjegyezni, hogy a szükségtelenül széles gumiabroncsok növelik a súlyt és a gördülési ellenállást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A motor alkatrészein található lerakódások csökkenthetik a teljesítményt és növelhetik a fogyasztást. A napi rutinellenőrzés mellett érdemes évente szervizelni a járműveket, így felmérhetjük az állapotát.

Kerüljük a felesleges terhelést

Már hetek óta tervezzük rendbe rakni a csomagtartót, mégse jön el soha az ideje? Nagyobb utazások előtt figyeljünk oda erre is, hiszen ezzel pénzt és energiát spórolhatunk! Bár sok esetben könnyebb az autóban hagyni azokat a dolgokat, amik egyszer még jól jöhetnek, azonban a hozzáadott súly miatt megnő a gépjármű fogyasztása. Így nyaralás előtt vegyük ki a felesleges dolgokat, például a hóláncot.

Címkék:
üzemanyag, autós, idő, gépjármű, hosszúhétvége,