Őrülten pörög a használtautó-piac: ezeket a kocsikat keresik leginkább a magyarok

Pénzcentrum2023. április 5. 17:01

Idén márciusban a DataHouse statisztikái szerint 9 715 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az elmúlt félév legnagyobb havi mennyiségét jelenti. Ez az érték a februári 8 834-et 10 százalékkal, a mélypontot jelentő decemberi 7 510-et pedig 29 százalékkal haladta meg. Ezzel együtt is bőven van még tere a további növekedésnek: a tavalyi csúcsot jelentő 2022 márciusi 12 831-es mennyiséghez képest 24 százalékos az elmaradás.

Az első negyedévben határozott trendfordulónak lehettünk tanúi: a rezsiköltségek és az infláció által keltett bizonytalanság immár egyre kisebb hatást gyakorol a használtautó-import alakulására -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Sokat segített a forint árfolyamának kedvező alakulása is, a hazai deviza az időszak jelentős részében már újra a 390 forint alatti régióban tartózkodott. Mivel a jelenlegi piaci folyamatok Európa-szerte kedvezőek, és külföldön ismét kedvezőbb áron és kevesebb kompromisszum vállalásával lehet autóhoz jutni, arra számítunk, hogy az év további részében a havi szintű használtimport újra a 10 ezer feletti tartományba kerül majd vissza.”

A használtautó-import a teljes hazai használtautó-kereskedelemnek csupán egy kis szelete: a belföldi átírások száma 6-7-szeresen múlja felül az importból származó autóvásárlásokét. A behozott használt autók közötti márkasorrend a vezető helyeken a korábbi évek mintáját követte az első negyedévben: a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 12,5 százalékos részesedéssel, a második helyet az Opel szerezte meg 9,3 százalékkal, a Ford pedig a harmadik helyre futott be 9,1 százalékkal. Lejjebb azonban jelentősen átrendeződött mezőny: A tavaly még negyedik és ötödik helyen álló Toyota és Hyundai most a 7-8. helyre csúszott vissza, átadva a helyet a három német prémiummárkának, az Audinak (6,4%), a Mercedesnek (5,7%), valamint a BMW-nek (5,3%).

A használtautó-import mennyisége az év első három hónapjában összesen 26 695 volt, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 35 313-as értéktől. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 29 561 volt, ami 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 28 688-as mennyisége

Címkék:
forint, import, használtautó, hazai, használtautó-piac,