Új jelzőtábla jelent meg az utakon: a kereszteződések KRESZ szabálya változhat

Pénzcentrum2023. február 9. 09:31

Úgy tervezik, hogy sok kereszteződésben állítják majd szolgálatba, nagyon fontos lehet tehát tudni, hogy mit is jelent.

Jobbra kanyarodást segítő táblát kezdenek el használni Szlovákiában, Pozsony megyében, erről ír a Paraméter. A lap megjegyzi, hogy fontos szabály, hogy a sofőr csak a jobb sávból kanyarodhat jobbra, eközben pedig nem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti a közúti közlekedés többi résztvevőjét.

A többi résztvevőn leginkább gyalogost, kerékpárost, illetve szabad irányba haladó járművet kell érteni, így magyarázta a Pozsonyi Közútkezelő Vállalat. A tábla azonban egyelőre nem túl gyakori az érintett megyében sem, egyelőre csak két tepelülésen van belőle. Az ígéretek szerint hamarosan egyre több és több helyen lesz, így ha megyünk arra autóval, érdemes lehet iodafigyelni, nehogy komoly bírságot kapjunk.

Címkék:
közlekedés, autó, bírság, kresz, szlovákia, közlekedésbiztonság, városi közlekedés,