Drámai helyzetbe jutottak a magyar benzinkutasok: Strasbourgig is elmennek az ársapka ellen

Pénzcentrum2022. november 10. 08:33

Az Alkotmánybíróság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is befogadta mintegy félszáz kis töltőállomás-üzemeltetőnek a hazai hatósági árak szerkezete miatt benyújtott keresetét - árulta el a Népszavának a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke, Egri Gábor.

Az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak a kis töltőállomások üzemelteti a hazai hatósági árak szerkezete miatt. A kis kutasok azt panaszolják, hogy a 480 forintban maximált eladási árral az állam vállalkozásaikat veszteséges működésre kényszerítette, amit egy másik törvény tilt. Ezen az sem segített sokat, hogy február végén a kormány a hatósági áras üzemanyagok legmagasabb nagykereskedelmi, vagyis beszerzési árát is 480 forintban húzta meg. Ebből ugyanis az értékesítőnél a Független Benzinkutak Szövetségének állítása szerint 0 forint bevétel – árrés – marad. a tavalyi, időarányos forgalmuk 80 százaléka után ígért, literenként 20 forintos támogatás pedig elmondásuk szerint nemhogy nyereségre, még a működőképesség fenntartására sem sem elegendő.

Az akadozva érkező pénzügyi forrás, illetve tartalékaik felélése révén többségüknek csak a kifejezett csődhelyzetet sikerül elkerülni. Az FBSZ számításai szerint az intézkedés a nagy töltőállomás-hálózattal nem rendelkező hazai kis- és középvállalkozásoknak a kiskereskedelmi árstop tavaly november 15-i bevezetése óta legalább százmilliárdos veszteséget okozott.

 

Címkék:
benzin, benzinkút, per, strasbourg, hazai, benzinárstop,