Erre cserélték el idén a magyarok a tengerparti nyaralásukat: ezzel sokan jobban jártak

Pénzcentrum2020. augusztus 21. 20:20

A külföldre induló magyarok legtöbbje a járvány miatt az autót választotta utazási eszközül. Az utasbiztosítással rendelkezők átlagosan több mint hét napot voltak távol, csak 27 százalékuk utazott repülővel. Elenyészően kevesen, mindössze kilenc százalék választotta az autóbuszt.

A pandémia ellenére az idén is utaztak az emberek, de leginkább az év elején, a járványt megelőző időszakban. A külföldi látogatásokat a koronavírus megjelenését követően is tudatosan, biztosítással szervezték az utazni vágyók - derül ki a K&H Biztosító legújabb összeállításából.

Az utazók túlnyomó része - tízből heten - az indulás előtti két napban kötötte meg az utasbiztosítását, az autóval utazók 26 százaléka pedig biztosra ment, azaz kért assistance szolgáltatást is. Kiderült az is, hogy sokan az eredetileg elképzelt tengerparti nyaralást felcserélték valami hazai helyszínre, de akadtak, akik nem változtattak elképzeléseiken és külföldre utaztak. Az utasbiztosítások alapján az év első felében jellemző trendekről megállapítható, hogy

  • az utasbiztosítást kötők átlagéletkora 42 év,
  • átlagosan több mint hét napot töltöttek külföldön,
  • egy-egy utasbiztosítás átlagosan több mint két főre szólt,
  • az érintettek túlnyomó része, 95 százaléka nem ment messzire, európai célpontot választott,
  • az utazók túlnyomó része, hetven százaléka szinte közvetlenül az indulás előtt kötötte meg az utasbiztosítását: 18 százalékuk az utazás napján, 37 százalékuk egy nappal korábban, 15 százalékuk pedig két nappal a rajt előtt tette meg ezt. Korábban ez az arány mindössze 61 százalék volt, ami azt jelenti, hogy az utazók idén inkább kivárják, amíg a jelenlegi helyzetben biztossá válik az indulás,
  • a utasbiztosítással rendelkezők több mint fele autóval vágott neki a nyárnak, 26 százalékuk biztosra ment, kért ugyanis assistance szolgáltatást, amely az autó esetleges meghibásodása esetén a helyszíni javításra, szervizbe szállításra, valamint az utas hazaszállítására is fedezetet nyújthat,
  • az érintett utasok több mint negyede, 27 százaléka repülővel ment külföldre, kilenc százalékuk autóbusszal utazott.

 

Címkék:
utazás, autó, repülő, busz, utasbiztosítás, utazás biztosítás,