Rossz hírt kaptak az autósok: keményen a zsebükbe kell nyúlniuk jövőre

MTI2019. október 31. 12:31

A munkaerőhiány és az alkatrészek drágulása is hozzájárul a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak (kgfb)emelkedéséhez, amelynek mértéke a CLB biztosítási alkusz cég szerint is átlagosan 10-15 százalék lehet.

A CLB csütörtöki közleményében azt írta, év végi fordulója még mintegy 1 millió autósnak van, az új tarifát november 2-án hirdetik ki a biztosítók. A drágulás egyik indokaként említik az átlagosnál több idei balesetet, de megjegyzik azt is, hogy autószerelőből és karosszériásból legalább akkora hiány van, mint a munkaerőpiac többi területén, így egyre jobban meg kell becsülni - meg kell fizetni - azokat, akik még megmaradtak ebben a szakmában. A jelentősen megemelt bérüket elsősorban a vállalási díjból pótolják az autószerelő cégek: drágul a javítás,miközben az alkatrészárak is nőttek, és ez kihat a biztosítási díjra is - fejtette ki Németh Péter, a CLB online értékesítési és kommunikációs igazgatója a közleményben.

A novemberi kampány egyre kevesebbeket érint, hiszen év végén már csak a 2010 előtt vásárolt járműveknek van kgfb-fordulója, bár ezekből a viszonylag idős járművekből is még egymilliónál több fut az országban - jegyezték meg. Ezeknek az ügyfeleknek a biztosítók legkésőbb november 11-éig küldik ki azt a levelet - postán vagy emailben -, amelyben közlik a jövő évre megajánlott díjat. A jelenlegi szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje pedig december 31. - írták.

A CLB szakértője szerint idén sem kell elhamarkodottan az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Németh Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott értesítést a cég érvényesnek tekinti, és a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni.

Címkék:
biztosítás, utazás, autó, KGFB, kocsi, clb,