Pénzügyeiről vallott Karda Bea: Ezt nem engedhetem meg magamnak!

Pénzcentrum2018. június 10. 15:00

Többek között pénzügyeiről is vallott Karda Bea a minap. Az énekesnő elárulta, hogy meg tudna-e venni egy autót, és azt is, hogy úgy általában hogyan él jelenleg. Ennek kapcsán megnéztük, hogy milyen lehetőségei vannak annak, akik lecserélné korábbi autóját, de szintén nem engedheti meg magának, hogy mindezt teljesen önerőből fedezze.

Karda Bea nemrég a SportVerda Ladyben szerepelt, ahol többek között pénzügyeiről is vallott beszélgetőtársának.

8 milliós egy új kocsi? Ez körülbelül 11... Nem tudom megvenni!"

- mondta az énekesnő. Ugyanakkor hozzátette, hogy "megvan úgymond mindene", de azt fenn kell tudni tartani.

Nem ő az egyetlen

Természetesen nem Karda Bea az egyetlen, aki nem engedhet meg magának egy vadonatúj autót. Éppen a héten számoltuk ki, hogy már egy középkategóriás autó is felemészti egy átlagos keresetű magyar 4-5 évnyi teljes fizetését.

Nyilván nem véletlen, hogy még mindig rengetegen vesznek inkább használt autót. Előfordulhat ugyanakkor, hogy még egy néhány éves autó vételára is annyira magas, hogy még annak a megvásárlásához is hitelre van szükség.

Ilyenkor több lehetőségünk is van, hiszen több lízingcég is finanszírozza használt autók megvásárlását. Vannak olyan hitelintézetek, amelyek akár már néhány százezer forintos hitelösszeget is nyújtanak az ügyfeleiknek, és az sem gond, ha a megvásárolni kívánt autó életkora akár jelentősen meghaladja a 10 évet.

Ugyanakkor további lehetőségnek ott vannak a személyi kölcsönök is, melyeket jelenleg szintén rekordalacsony kamatozás mellett vehetünk fel. Utóbbiakra el is végeztünk két példaszámítást a Pénzcentrum kalkulátorával.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az első példában 1 millió forintos hitelösszeget néztünk meg 4 éves futamidő mellett. Íme néhány az aktuális ajánlatok közül:

  • CIB Bank: 24 356 forintos törlesztő, THM 8,17 százalék,
  • K&H Bank: 24 174 forintos törlesztő, THM 8,83 százalék,
  • OTP Bank: 29 895 forintos törlesztő, THM 20,73 százalék.

Nézzünk egy második példát is: a hitelösszeg ezúttal 2 millió forint, míg a futamidő 7 év.

  • CIB Bank: 31 051 forintos törlesztő, THM 8,17 százalék,
  • Budapest Bank: 43 612 forintos törlesztő, THM 20,50 százalék,
  • Erste Bank: 42 024 forintos törlesztő, THM 20,18 százalék.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs

Címkék:
vásárlás, autó, pénzügyek, penzcentrum, bulvár, újautó, használt tesla,