Jól figyelj: így bukhatod el az ingyenes KRESZ-vizsgát

Pénzcentrum2018. március 25. 11:30

Megelent a kormányrendelet az ingyenes KRESZ-vizsgáról, amelyből kiderült az is, hogy a vizsga után hol és meddig lehet érvényesíteni a költség állam általi megtérítését. Mutatjuk a legfontosabb részleteket.

Már korábban bejelentették, de csak március 23-án jelentek meg az ingyenes KRESZ-vizsga pontos szabályai a Magyar Közlönyben. Azt eddig is lehetett tudni, hogy magyar állampolgároknak jár a KRESZ-vizsga díjának visszatériítése, azonban a rendeletből az is kiderül, hogy EU-s állampolgárok és magyar nemzetiségű, de nem EU-s állampolgárok előtt is nyitva áll a lehetőség, amennyitben

a rendelet 2018. július 1-i hatályba lépése után sikeres KRESZ-viszgát tesznek, és a vizsga napján a 20. életévüket még nem töltötték be.

A tanfolyam és a vizsga díját a Magyar Államkincstártól lehet visszaigényelni a vizsga utáni egy évben, úgy, hogy igazolni kell az állami szerv felé, hogy sikeres vizsgát tettünk, valamint, hogy a visszaigényelt díjakat valójában megfizettük.

A támogatás keretében a "B" kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szüséges KRESZ-vizsgáért ténylegesen megfizetett tanfolyam- és vizsgadjíak visszaigénylésére van lehetőség, az így visszakapható összeg felső határa 25 ezer forint.

Címkék:
utazás, közlekedés, autó, kresz, ingyenes jogosítvány,