800 ezer forintot is bukhat, aki autóval megy Horvátországba

Pénzcentrum2015. július 30. 16:01

A tengerparti nyaralóhelyeket autóval megközelítő magyar turisták közül a legtöbben a nyári időszakban Olaszország északi térségében és Horvátországban szenvednek balesetet - írja a K&H biztosító közleményében, amelynek ügyfelei az idén eddig 1100 külföldön történt balesetben voltak érintettek, az átlagos kárérték pedig a külföldi autós baleseteknél 600 ezer forint volt.

A magyar turisták körében a legkedveltebb nyaralási célpontok közé tartoznak az olasz és horvát tengerparton lévő városok, amelyek autóval is belátható távolságban vannak. A KSH adatai szerint 2014-ben Horvátországba 366 ezer magyar utazott turisztikai céllal, Olaszországot pedig 207 ezren keresték fel. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint a tagországokból Horvátországba és Olaszországba látogató turisták 65 százaléka autóval vagy motorral kel útra. Az autós nyaralás során azonban a legóvatosabb sofőröknek is számolniuk kell a közúti baleset kockázatával, hiszen akár más hibájából is bekövetkezhet a karambol.

A biztosító adatai szerint a nyári hónapokban a legtöbb autós Horvátországban és Olaszország északi részén szenved közlekedési balesetet, az év egészét tekintve pedig Ausztriában és Németországban a leggyakoribbak a balesetek. Idén július elejéig összesen 1100 külföldi balesetet regisztráltunk, ami 7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért adatot. Az átlagos kárérték a külföldi baleseteknél 600 ezer forint volt

- mondta Kaszab Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese.

Amellett, hogy a külföldi baleset tönkreteheti a nyaralást, tetemes kiadást is eredményezhet az érintetteknek. Ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy mely biztosítások milyen esetben nyújtanak fedezetet.

A kötelező biztosítás fedezi a károsult (a balesetben vétlen fél) járművének javítási és szállítási költségét, ha az indokolt, fedezetet nyújt a dologi és személyi sérüléses károkra. A károkozó (a baleset felelősének) a kiadásait nem fizeti a kötelező, akár külföldön, akár belföldön történt a baleset.

Ha egy vétlen magyar autós karambolozik egy külföldivel például Olaszországban, a károkozó biztosítója rendezi a költségeket, ám a pontos forgatókönyv a külföldi biztosítók eljárásrendjétől függ.

Más a felállás a casco esetében, amely lényegében teljes körű fedezetet nyújt a károkozó autósnak is. A biztosító megtéríti az általa jóváhagyott kárt, és a járulékos költségeket, emellett intézkedik a szállítást, szervizelés megszervezéséről. Összességében egy külföldi baleset casco, és a kapcsolódó assistance szolgáltatás híján igen tetemes költséget jelenthet. Az autószállítás díja 100-150 forint kilométerenként, így 500-1000 kilométeres távolságból visszahozni a sérült autót, 50-150 ezres tétel. Ehhez még hozzáadódik az úgynevezett mentési költség, az alapdíj és a várakozási díj.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha gépkocsi szükségjavítással nem tehető mozgásképessé, akkor egy horvátországi vagy görögországi baleset akár 600-800 ezer forintos költséggel is járhat

- mondta Kaszab Attila.

Éppen ezért fontos a biztosítás megléte, illetve, hogy külföldi utazásnál legyen nálunk igazolás az autó kötelezőjéről, és jelentős kiadásoktól mentesíthet az utasbiztosítás is.

A szakember szerint a legbiztosabb megoldást az jelenti egy-egy balesetnél a felelősség megállapításában, ha van fedélzeti kamera az autóban. A felvétel egyrészt bizonyíték a baleset után, és megkönnyíti kommunikációt, különösen, ha a helyi hatósággal kell vitatkozni.

Kaszab Attila közölte: a fedélzeti kamera rendszeresítése többletköltséget jelent, ám fontos, hogy a készülék nem csak a külföldi utazásoknál, esetleges baleseteknél, hanem belföldön is jó szolgálatot tehet a baleset rekonstrukciójánál. Ebből a szempontból akár biztonsági extraként is tekinthetünk a kamerára. A szakember szerint a növekvő utazási kedv velejárója, hogy növekszik a balesetek száma, és a következő időszakban ez a tendencia folytatódhat.

Címkék:
biztosítás, utazás, autó, fedélzeti kamera,