Óriási bajban a Gazprom, Oroszország is belereccsenhet: ez hozhatja el az ukrajnai háború végét?
Több mint két évtized után először jelentett veszteséget a Gazprom, amely 6,8 milliárd dollár nagyságú volt tavaly.
Több mint két évtized után először jelentett veszteséget a Gazprom, amely 6,8 milliárd dollár nagyságú volt tavaly.
Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
Előrejelzések szerint az üzletágon rengeteg pénzt bukhat a mobilóriás: az autónkénti veszteség elérheti a közel 10 000 dollárt (kb. 3,6 millió forintot).
Az extrém időjárási események egyre gyakoribbak és súlyosabbak Európa-szerte, jelentős gazdasági hatást gyakorolva a mezőgazdaságra.
Bukta a főváros a befuccsolt e-jegyrendszer miatt keletkezett veszteséget. Az ikonikus, sosem használt Deák téri kapukat csak most tudják elbontani, meg kellett várni a per végét.
Hackertámadás érte a Pepco hazai üzletágát, aminek következtében a cég 15 millió eurót veszíthetett. Az üzletlánc felvette a kapcsolatot a banki partnereivel és a rendőrséggel is.
Komoly veszteséget könyvelt el 2023. utolsó negyedévében a Warner Bros Discovery. A vállalat a gyenge reklámpiaccal és a hollywoodi kettős sztrájk következményeivel küzdöt.
Még az ünnepek előtt sikerült elválnia Tóth Gabinak és Krausz Gábornak. a szakács elmondása szerint békésen zajlott a válóper.
A biztosítók veszteséget termeltek a harmadik negyedévben, és ezrek mondták fel lakás-, élet- vagy casco-biztosításukat a csökkenő életszínvonal miatt.
Az első félévben 999,3 milliárd forintos vesztesége volt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amivel a saját tőkéje mínusz 1500 milliárd forint volt június végén.
Az olvasásban 15-16 hét, a természettudományokban 10-11 hét, matematikából pedig 9 hét lett a tanulási veszteség az általános iskola alsó tagozatos diákjainál.
Bezuhant a koronavírus elleni oltás gyártóinak eredményei, de remélik, hogy felívelés jön.
Durva mínuszban lehet a jegybank, amit a törvény szerint az államnak kell feltőkésítenie. De van-e minderre forrás:
Történelmi veszteséggel zárta a tavalyi évet a Magyar Nemzeti Bank, a kormánynak pedig a jegybanktörvény értelmében fizetnie kellene, de nem valószínű, hogy fog.
A tavaszi fagyok miatt kevesebb kajszi- és őszibarack teremhet az idén.
Beat a zenésztársát vádolja azzal, hogy anyagi bukás lett a Fekete Vonat januári koncertje. Mint mondta, 300 forint van a zsebében, miközben L. L. Juniornak több száz millió.
Orbán Gábor vezérigazgató szerint a kormány által kivetett különadó összege 27,9 milliárd forint volt ebben az időszakban.
Rossz választ adott a Google új, mesterséges intelligencián alapuló chatbotja egy reklámvideóban az amerikai James Webb űrteleszkópról. Emiatt dollármilliárdokat vesztett a cég.
Tavaly február 1-jétől hatósági áras hét élelmiszer, 2022. november 10-től pedig további két termékre, a tojásra és a burgonyára is ársapkát húzott a kormány.
L.L. Junior ünnepélyes keretek között átadta a Cseppkő Gyermekotthon kis lakóinak azt a másfél millió forintot, amit a január 7-i Fekete Vonat-koncert után bevételként kapott.