Koronavírus: 7463 beteget ápolnak kórházban, 566-an vannak lélegeztetőgépen
A beoltottak száma 6 145 984 fő, közülük 5 858 119 fő már a második oltását is megkapta, 2 665 330 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
A beoltottak száma 6 145 984 fő, közülük 5 858 119 fő már a második oltását is megkapta, 2 665 330 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
A hét végére az is kiderül, hogy mennyire hatásosak az omikron variáns ellen a most használt oltások.
Az előző hetekhez képest csökkenő tendencia Békéscsaba és Debrecen mintáiban figyelhető meg, Szekszárdon azonban ismét emelkedés tapasztalható.
Január közepétől büntetést kell fizetnie minden 60 éven felülinek Görögországban, aki nem oltatta be magát koronavírus ellen.
1 103 108-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma.
A zenész kórhzába került, ahol oxigéni is kellett kapnia, majdnem lélegeztetőre került. Azóta kiengedték, de még nem épült fel teljesen, fellépéseit is le kellett mondja.
Egyelőre bizonytalanság övezi, hogy az új vírusváltozat mennyire fertőző és milyen gyorsan terjedhet.
Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak. 7438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen.
Mintegy 15 ezer oltást adtak be a múlt héten, több mint ezer embernek adták be a védőoltás első dózisát - mondta Wikonkál Norbert.
Magyarország világvezető volt a COVID-19 járvány harmadik hullámában az elérhető vakcinák sokszínűségét tekintve.
Orbán Viktor egy videót tett közzé szombat reggel a Facebook oldalán, mely a pénteki rádióinterjúban elmondottakat ismétli meg.
Nagy-Britanniában 160 ezer, Franciaországban pedig 39 ezer ember életét sikerült megmenteni a védőoltásokkal.
Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával.
Kásler közzétette, kinek melyik vakcinát érdemes kérni harmadik oltásként, táblázattal ábrázolva az opciókat.
Az Oltási akcióhét negyedik napján újabb rekordot döntött a beadott oltások száma, csütörtökön 139 ezer oltást adtak be.
Sikeres az oltási akcióhét - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Bejelentette: egy héttel meghosszabbítják a rendkívüli akciót.
Mint kiderült, az oltottak közül a 16-44 éves korosztályban senki sem halt bele a COVID-19-be a vizsgált időszakban. Mutatjuk a teljes adatsort!
Galgóczi Ágnes közölte, van elég Pfizer-vakcina, és a kormány lekötött további szállítmányokat is.
A szombathelyi kórházban jellemzően olyan oltott betegek vannak, akik régen kapták meg a vakcinát, többségben vannak a kínaival oltottak - közölte a város polgármestere.
A teljes Európai Unióban, így Magyarországon is alkalmazhatják a Pfizer vakcináját az 5-11 éves korosztályban, ha a nemzeti hatóságok így döntenek.