Csendesednek itthon a termelői árak az iparban: meglátjuk mi sül ki belőle
Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6%, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6%-kal mérséklődtek.
Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6%, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6%-kal mérséklődtek.
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára.
Összekavarja és frusztrálja a vásárlókat a zavarba ejtő, véget nem érő zöld címkék és állítások tengere.
A hatóság a fentebb részletezett súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt az egység tevékenységét szintén azonnali hatállyal felfüggesztette.
Amennyiben elfogadja az Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezését, jelentősen több startup maradhat Magyarországon a legfontosabb, növekedési fázisban.
Különlegessége, hogy olyan speciális anyagból készül, amely hőre reagál. Hideg vízben kemény, forró vízben pedig lágyabb lesz.
Öt-hat éven belül a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel bíró szereplővé válhat az áruházlánc.
Idén majdnem 1000 étterem és kávézó zárt be Magyarországon. Sokak szerint még nem volt ilyen rossz helyzetben a szakma.
A vállalatok visszafogott toborzással működtek az elmúlt időszakban a változékony gazdasági környezet miatt.
A postai szolgáltatás jövőjéről beszélt a Magyar Posta vezére, folytatni szeretnék a partnerségi programjukat.
Tovább nyomoztunk az Ecom Testvérek ügyében, akik több százezer forintért hirdetik a szinte biztos meggazdagodást jelentő tanfolyamukat.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Elfogadták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása mellett október 18-án benyújtott önálló képviselői indítványt.
Az energiaválság és a növekvő költségek miatt fokozatos lassulás tapasztalható a régióban.
Új üzletbe vágott L. L. Junior: a zenész foodtruckjai már ott állnak a Rózsadomb centernél, a Savoya Parkban, a Pólus centernél és a Váci úti Tescónál is.
Magyarországon a vállalkozások számára a 7. legdrágább volt a villamos energia piaci nagykereskedelmi ára az EU-ban, és meghaladta a 100 euró/MWh-t.
A Petrus Restaurant jelenlegi formájában végleg bezárja ajtaját, mindezt hivatalos oldalukon közölték.
Az egykori Dunaferrt alig egy hónappal ezelőtt átvevő indiai vezetés máris létszámleépítésről döntött.
Szeptemberig több mint tizedével csökkent az újonnan regisztrált egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások száma a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Az értékteremtő technológiai innovációk bevezetésének kulcsa a konkrét üzleti elvárások megfogalmazása és a megalapozott döntéselőkészítés.