Súlyos válság sújtja a vidéki éttermeket: sorra zárnak be a legendás helyek, ez az oka
A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint több üdülőhelyen is nehezen indult be a szezon, és a szokottnál nagyobb a visszaesés.
A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint több üdülőhelyen is nehezen indult be a szezon, és a szokottnál nagyobb a visszaesés.
A tó környékén a strandoláson kívül még rengeteg mindent lehet csinálni: például végigkóstolni a legjobb éttermek, büfék, halsütők kínálatát.
A járványügyi korlátozások megszűnésének köszönhetően egyre dinamikusabban épül vissza a beutazó turizmus Magyarországon.
A Covid19-járványt követően a rendezvényszektor egyik legsúlyosabb problémájává a munkaerőhiány vált: szakemberek nélkül pedig nincsenek programok.
Nagy karriert futott be az egykori Kiskörei Víztározó, mára kiemelt turisztikai jelentősége lett a területnek.
A szállodai szobák, a panziók és az apartmanok ára folyamatosan emelkedik, és ennek a trendnek egyelőre nem látni a végét.
A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus egyre erősödő helyreállása.
Ma már általános, hogy utazáskor az okostelefonunkon vásárolunk jegyet, vagy ezen mutatjuk be a belépőnket, beszállókártyánkat. Néhány hazsnos tuppel még jobban kihasználhatjuk az online lehetőségeket a nyaralás szervezésében.
Tavaly júniushoz képest 30%-kal nőtt a vendégéjszakák száma a belföldi turizmusban.
A hazai szállodák emelt szobaárak mellett is kiemelkedő nyarat zárhatnak.
Még egy hónapig dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok a Nyári diákmunka programban.
Aki nem vigyáz, vagy nincs tisztában a szabályokkal, az úgy járhat, mint a szupermodell Heidi Klum, akit pár éve 6 ezer euróra büntettek tiltott helyen való fürdőzés miatt.
Megelégelték a horvát tengerpartokon, hogy a sokan még előző este próbálnak maguknak törölközővel helyet foglalni a strandon.
Folyamatosan érezzük a háború és a COVID okozta gazdasági hatásokat és emlegetjük, hogy régen minden jobb volt. De tényleg olcsóbban utaztunk 10 éve?
A szálláshelyek üzemeltetőinek oldaláról a rezsidrágulás brutális pluszköltséget jelenthet.
A horvát tengerparti szakasz rendkívül változatos, de legfőképpen, kavicsos, sziklás partokat találunk: aranyszínű homokra, és csendes nyugalomra semmiképp se számítsunk.
Ha idén nyáron még belefér egy-egy kirándulás, akkor az alábbi helyeket feltétlenül látogasd meg.
Elfeledett, vagy soha fel sem fedezett európai városokat gyűjtöttünk össze, ahol legalább annyi enni-, látni-, tennivaló van, mint a híres turistaközpontokban.
Augusztus 1-től gyakrabban és éjszaka is jár a repülőtéri 100E autóbusz, jelentette be a BKK.
Most annak mutatunk eldugott, kevésbé ismert helyeket, akik nem szeretik sem a tömeget, sem a zsúfoltságot.