25 °C Budapest

Címke: tőzsde stratégia (25 cikk)

Pénzcentrum | 2008. február 19. 10:35

Csak népszerűségi akciónak tartják az elemzők Gyurcsány részvényötletét

Nem nyerte el a piac tetszését Gyurcsány Ferenc tegnap bejelentett részvényosztásos ötlete. Bár a megvalósítás pontos formája még nem ismert, az elemzők úgy gondolják hogy a mostani kezdeményezés olyan privatizációs módot idéz, melyekről a történelem már bebizonyította, hogy nem sikeres. Ezzel együtt a bajban lévő magyar tőzsdéért valamit tenni kell - véli az egyik szakértő.</b> <br><sponsored> <br>A népszavazás előreláthatólag kedvezőtlen kimenetelű lesz a kormánypártok számára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezért tegnapi bejelentésével próbálja népszerűségét növelni - véli Tóth Gyula az Unicredit bécsi elemzője. A szakember szerint tekintettel arra, hogy a magyar privatizációs folyamat nagy része már véget ért (csupán néhány vállalat maradt állami tulajdonban) a magánszemélyeknek korlátozott lehetőségük van arra, hogy részvénytulajdonosokká váljanak. A program fő célja, hogy elterelje a figyelmet a népszavazásról - nyilatkozta Tóth Gyula a további részletek ismerete nélkül. <br>...

Pénzcentrum | 2007. augusztus 1. 12:00

Vágtázó hozamok - Szerencsepatkó helyett sikerstratégia...

A közelmúltban sokak kívánságára többször elemeztük már az online szerencsejátékot, mint az alternatív befektetések piacterét, jelen összeállításunkban pedig a piacot forradalmasító, a tőzsdéhez nagyban hasonló "betting exchange" rendszer működését mutatjuk be alapszinten, mindenki számára érthető módon. Előrebocsátjuk, a fogadástőzsde keretében a szerencsejáték valódi befektetési lehetőséggé válik, ugyanis a tapasztalt kereskedők már az ügylethez kapcsolódó sportesemény előtt zsebre vágják a két számjegyű hozamot és nyugodtan, hátradőlve nézik meg a számukra már érdektelen versenyt, nem vállalva felesleges kockázatot.

Pénzcentrum | 2007. január 16. 11:16

Befektetési stratégiák 2007-re

A forint továbbra is a 250-260-as sávban mozog az euróval szemben, a 250-es szint tesztelésére nem került sor decemberben. Az állampapír-piacon a hozamok nem változtak érdemben, a külföldiek állampapír-állománya elérte a 3000 milliárd forintot A magyar részvénypiacon január első két hetében jelentős mértékű korrekció zajlott. 2007 első felében az infláció a meghatározó tényező! A kamatpályát illetően nehéz helyzetben az MNB! A forint-árfolyam jelenleg még kedvez... Indulhat a játszma!

Pénzcentrum | 2006. augusztus 2. 09:00

Hogyan értékeljük a hedge fundokat?

2003-ban még "csak" 500 milliárd dolláros piacról beszéltünk, de ez három év alatt már billió dolláros nagyságrendűvé vált. Ennek megfelelően a tőzsdei tranzakciók jelentős hányada hedge fundokkhoz köthető: egy átlagos kereskedési napon a New York-i tőzsde kereskedésének (ami átlagosan napi 50-60 milliárd dolláros forgalmat jelent) 18-22 %-a hedge fundokhoz köthető. Ugyanez az arány a londoni

GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem