Friss! Orosz-ukrán háború: 1-2 évbe is telhet a károk helyreállítása, folytatódnak a béketárgyalások - összefoglaló
Oroszország a háború leállításának feltételéül azt követeli, hogy Ukrajna alkotmányában rögzítse semleges státusát.
Oroszország a háború leállításának feltételéül azt követeli, hogy Ukrajna alkotmányában rögzítse semleges státusát.
Valamelyest sikerült előrelépni a hétfői orosz-ukrán béketárgyaláson, főképp a humanitárius ügyekben közeledtek az álláspontok.
Követjük az orosz-ukrán háború eseményeit, vasárnap este óta ez történt a háborús országban.
Nagyon magas adóskockázatot jelző szintre rontotta Oroszország besorolását vasárnap a Moody's.
Oroszországban a bankkártyás fizetések mintegy 74 százalékát a Visa és a Mastercard hálózatán keresztül bonyolították.
Ukrajna és Oroszország küldöttsége már kétszer ült asztalhoz azóta, hogy Oroszország február 24-én teljeskörű inváziót indított szomszédja ellen.
Pedig ő békésen akarja rendezni az ukrajnai konfliktust.
Ukrajna katonai veresége nem magától értetődő, elképzelhető hogy végül győzni fognak.
Moszkva minderre válaszolni fog, kizárólag saját érdekeit szem előtt tartva.
A Mariupolt blokád alatt tartó orosz csapatok nem tartják be a tűzszünetet a városból kivezető humanitárius folyosó teljes hosszán
Oroszország egyre szélesebb körű erőfeszítéseket tesz az ukrajnai invázióról szóló információk terjedésének ellenőrzésére és a független hírforrások elleni fellépésre.
A kelet-ukrajnai Mariupolt blokád alá vonták az orosz erők, és a város "kérlelhetetlen" támadásokat kénytelen kiállni
Az Európai Unió Tanácsa egyhangúlag elfogadta az ukrajnai háború miatt menekülni kényszerülők ideiglenes védelmére vonatkozó végrehajtási határozatot.
Az Európai Unió Tanácsa kedden elfogadta azt a rendeletet, amely egységesen, minden tagállamban felfüggeszti a Russia Today (RT) és a Sputnik médiumok adásait.
Megtiltja a kormány a gabonakivitelt az országból, mert az orosz-ukrán háború miatt elszálltak az árak.
Nagyon sokat romlottak a magyar növekedési kilátások az elmúlt hetekben, és nem csak rövidebb, hanem hosszabb távra is - írta Zsiday Viktor.
Vlagyimir Putyin arról beszélt egy kormányzati ülésen, hogy nincs szükség arra, hogy a szomszédos országok további lépéseket tegyenek.
Az ukrán és az orosz felek árhatóan a hétvégén tartják a harmadik tárgyalási fordulójukat, hogy megpróbálják befejezni a harcokat.
Az árfolyamot a jegybank szavai sem tudták megnyugtatni így kora délután új mélypontra esett az euróval szemben.
Immár egy hete kell együtt élnünk az ukrajnai háborúval és annak következményeivel, melynek hatásai máris lecsapódtak a tőkepiacokon is.