Örülhetnek a napelemesek? Biztató választ adott a kormány
Fontos, nyugtató mondatot küldött sajtóválaszként az Energiaügyi Minisztérium a lakossági napelemek éves szaldó elszámolási rendszerének havira változtatásának tervei kapcsán.
Fontos, nyugtató mondatot küldött sajtóválaszként az Energiaügyi Minisztérium a lakossági napelemek éves szaldó elszámolási rendszerének havira változtatásának tervei kapcsán.
Itthon tiltják az erkélynapelemeket, akár az áramot is kikapcsolhatják annál, aki trükközik. Ellenben Németországban áfamentesek a készülékek, támogatás is van rájuk.
Az Alza által hirdetett rezsicsökkentő terméket megvenni ugyan lehet, de használni nem szabadna.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint a mostani bejelentéssel visszamenőlegesen lehetetleníti el a kormány a beruházások megtérülését.
A bejelentés nyomán hamarosan talán az is várható, hogy ismét lehet majd otthonra napelemrendszert telepíteni.
Idén már 61 órában is negatívba fordult az áram piaci ára, azaz a termelők fizettek annak, aki átveszi tőlük az energiát.
Az Energiaügyi Minisztérium szerint az új rendszer bevezetését követően már nem éves szinten, hanem havi vagy negyedórás rendszerességgel történik.
A német kormány döntése értelmében a napelemes rendszereknek nem csak a háztetőkön, hanem az erkélyeken és más szabad területeken is jobban kell segíteniük az energiaellátást.
Versenyt fut az idővel az a több tízezer család, amelyik 100 százalékos támogatást nyert az energia-korszerűsítési pályázatokon.
Múlt heti, autókkal foglalkozó cikkünk után most az ingatlanokkal és az azokra telepített napelemekkel kapcsolatos jégkároknak, az ezeket védő lehetőségeknek jártunk utána.
Október elsejétől egyes körzetekben feloldhatják a hálózati áram visszatáplálását a háztartási méretű kis erőműveknél.
A magyarországi felnőtt lakosság egyre inkább támogatja a földgázhasználat csökkentését, és inkább a nap- és szélenergia használatát szorgalmazzák.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a megújuló forrásból származó energia hosszú távon jelentős megtakarítást eredményez.
A MAVIR adatai szerint július 1-jével átlépte az 5000 MW-ot a hazai ipari és háztartási méretű napelemes rendszerek összes beépített kapacitása.
Tesztelték a Lidl sajátmárkás energiaállomását, ami a belépő-kategóriát képviseli a piacon. Mint kiderült, amennyit kérnek érte, annyit bőven megér.
Az összesen 620 milliárd forintnyi kifizetett otthonfelújítási támogatás kevesebb mint fele ment el valamilyen energetikai korszerűsítésre.
Májusban meghaladta a 200 ezer darabot a működő háztartási méretű napelemes rendszerek száma Magyarországon. A hazai otthonok 4,5-5% hasznosítja már a napenergiát.
Most akkor feloldották a napelemstopot? - tette fel a kérdést a Pénzcentrum olvasója. A szakértők szerint a történet nem ilyen egyszerű.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter az InfoRádió-ban jelentette be, hogy szeptemberben fogják felülvizsgálni a tavaly bevezetett napelem-csatlakozási stopot.
Kulcsfontosságú, hogy mennyire vagyunk hajlandóak küzdeni az éghajlatváltozás ellen, és hogyan alkalmazzuk a a legújabb technológiai áttöréseket.