Mikor jön már a megújult bölcsődei támogatás? Itt a Magyar Államkincstár hivatalos válasza
Az biztos, hogy a tájékoztatási kampány nem indult el áprilisban, és felhívás sem jelent meg a honlapon a korábban megismert ütemezés szerint.
Az biztos, hogy a tájékoztatási kampány nem indult el áprilisban, és felhívás sem jelent meg a honlapon a korábban megismert ütemezés szerint.
Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, májusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Az elmúlt negyedév során tovább emelkedett a külföldiek állampapír-állománya, a forint állampapírokon belüli részarány mostanra 20,6 százalék körüli szinten áll.
Közel 60 ezren kapnak 500 ezer forintnál is magasabb nyugdíjat Magyarországon, miközben 181 ezer idősnek a 120 ezer forintot sem éri el a járandósága.
Nemsokára megérkezik a kedvezményes utazási utalvány a jogosultakhoz - írja az ado.hu. Az 1 évig használandó szelvényre érdemes vigyázni, mert csak bizonyos esetekben cserélhető.
Még az évi 280 ezer forintos adójóváírás ellenére sem biztos, hogy minden esetben megéri a dedikáltan nyugdíjcélú megtakarítási formákat választani.
Tájékoztatót tett közzé a Magyar Államkincstár a nyugdíjak bankszámlára utalásának igényléséről.
Jövő héten már március, így felmerül a kérdés: mikor utalják a nyugdíjat márciusban? Ekkor hozza a postás a nyugdíjat március hónapban, mutatjuk a 2024-es nyugdíj utalás dátumokat.
A felhívásban foglaltak szerint a támogatás feltehetően áprilistól lesz igényelhető.
A Magyar Államkincstártól független karbantartás érinti a www.magyarorszag.hu oldalon kezdeményezhető más online ügyintézési szolgáltatásokat is.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
A csalások száma jelentősen visszaesett az online rendszer bevezetése óta, a legtöbb ügyfél pedig PMÁP-ban tartja a kincstári megtakarítását.
Komoly informatikai nehézségek adódtak a magyar államkincstárnál, ami sokaknak okoz komoly bosszúságot: baj van a táppénzekkel és a családtámogatásokkal is.
A Magyar Államkincstár (MÁK) milliárdokért fejlesztett informatikai rendszere is akadozik.
December 11-én indult az azonnali online értékpapírszámla-nyitás a Magyar Államkincstárban.
2024. január 8-tól a TeleKincstár telefonos ügyfélszolgálaton keresztül nem lehetséges értékpapír-számlára vonatkozó tranzakciós és adatmódosítási megbízásokat leadni.
A Magyar Államkincstár a közösségi médiában és a hivatalos oldalukon is közzétette a 2024-es évre vonatkozó családi pótlék utalások időpontjait.
A nyugdíj utalása az adott hónap 12. napjához legközelebb eső munkanapon kerül utalásra 2024-ben is, ez leggyakrabban épp 12-re esik, de nem minden hónapban.
A nyugdíj utalása az adott hónap 12. napjához legközelebb eső munkanapon kerül utalásra 2024-ben is, ez leggyakrabban épp 12-re esik, de nem minden hónapban.
Az országban 5,8 millióan rendelkeznek ügyfélkapuval, őket hamarosan e-mailben értesítik az azonnali online értékpapírszámla-nyitás lehetőségéről.