Időzített bomba a költségvetésben: mit csinál a kormány a jegybank brutális mínuszával?
Durva mínuszban lehet a jegybank, amit a törvény szerint az államnak kell feltőkésítenie. De van-e minderre forrás:
Durva mínuszban lehet a jegybank, amit a törvény szerint az államnak kell feltőkésítenie. De van-e minderre forrás:
Folytatódik a diákhitel kamattámogatása, 2023 második felében is kedvező feltételek mellett lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel.
Fél milliárd forintból növelné a kormány a doktori képzésben részt vevő hallgatók számát a kormány a tegnap este megjelent kormányhatározat szerint.
Forrásainkat meglepte a döntés, mivel úgy gondolták, hogy az intézkedést "kiváltják" a kötelező akciók, illetve a júliustól induló árfigyelő rendszer.
Ma tárgyal arról a kormány, hogy meghosszabbítja-e az árstopot, amely jelenleg kilenc élelmiszert érint.
Különösen aggasztó a helyzet a villamosenergia esetében, ahol a hazai szereplők az uniós átlag 2,3-szeresét fizetik ki
Mégis összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, többek között azért, hogy tárgyaljanak a minimálbérek évközi emeléséről.
Nem vezetik ki a különadókat a jövő évi költségvetés tervezete szerint, ez pedig várhatóan nem fog tetszeni a Bizottságnak.
Szinte 50 ezer forint alatt ma már nem tehetünk középszintű nyelvvizsgát semmilyen idegen nyelvből,
Rendkívüli időpontban, kedden ülésezik a magyar kormány. Orbán Viktor nem árulta el, milyen témákkal foglalkozik a kabinet és még Kormányinfóra sem érkezett meghívó.
A pályázat egyik része az érintett szülőknek szól, mivel az ő mentorálásukra, képzésükre is szükség van.
2025-től valóban kivezeti a kormány az extraprofitadókat, ugyanis az ezekből beérkező adóbevételek jelentősen visszaesnek az évtől -
Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója már beharangozta a fontos döntéseket, ugyanakkor Kormányinfót még nem hirdettek.
Vesztergom Dóra szerint már júniusban rengeteg változás várható, melyek célja a betegutak lerövidítése és a kezelésekig eltelt idő lerövidítése lenne.
2023. május 31-ig volt lehetséges teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt összegeket.
A rendszer amúgy sem működött, mert több gyártó már jó ideje kisebb palackokat forgalmaz, amelyekre nincs hatósági ár.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeinket a 22. hétről.
Bár a következményei még nem látszanak tisztán, fenyegetésnek már sikeres a gyógyszergyártókra kiszabott adóemelés.
Már százezer forint alatti profit is jelentősen csökkenhet az új rendelet után, amely a befektetésekre vetett ki egy újabb adót
A 750 millió eurós globális árbevételű társaságok esetében 15 százalékos effektív társasági adó kulcsot kell majd alkalmazni a bevételekre.