Ilyen kamu blokkal verhetnek át a pesti vendéglősök
Átfogó ellenőrzésbe kezd a NAV a budapesti vendéglátósok körében.
Átfogó ellenőrzésbe kezd a NAV a budapesti vendéglátósok körében.
Egyre nagyobb arányban jutnak finanszírozáshoz a kisebb vállalkozások is.
Várhatóan még a nyáron elkészülnek az ipari rezsicsökkentés megvalósításához szükséges hatástanulmányok.
Online pénztárgép buktatta le a zsebre dolgozó pultosokat.
Végrehajtási eljárás alatt áll Gór Nagy Mária ex-cége.
Újabb adózási kiskaput zárt be az EU egy, a múlt héten elfogadott módosítással.
Az adóhatóság még nem tudja pontosan, hány pénztárgéphez kértek támogatást.
Komoly problémák adódhatnak Németországban abból, ha egy önkormányzati ellenőrzés során kiderül, hogy például a kőművesmunkával kapcsolatos tevékenységre bejelentett cég festési munkákat is végez, ugyanakkor ezt a tevékenységét elmulasztotta előzetesen bejelenteni.
Hét éve szorongatja az adóhivatal Pityinger Lászlót, művésznevén Dopemant, akinek betéti társasága ellen adótartozás miatt van érvényben végrehajtás.
Nagyjából hatvanmilliárd forintról mondanak le csak az idén a vállalkozások azzal, hogy az alacsonyabb terhet jelentő új adónemek helyett a régebbi szabályokat követik - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Változó banki költségek, csökkenő roaming díjak, és sok más újdonság.
Csak az új típusú, online adatkapcsolatra képes kasszákat fogadja el a NAV.
Felpörgött a jegybank növekedési hitelprogramja.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hosszú, több hétig tartó eljárás keretében vizsgálja azokat a termékeket, amelyek a gyanú szerint az ételmérgezést okozták; a Magyar Biokultúra Szövetség (MBSZ) szerint ezek nem biotermékek, bár biopiacokon, bioboltokban értékesítették.
Sokféle trükkel próbálkoznak azok, akik ki akarják játszani az adóhatóságot.
Melyek a legjobbak a nagy mennyiségben forgalmazott barackpálinkák közül?
Eredménytelenül zárult a Gulliver Kft. tavaly indult csődeljárása, a bíróság megállapította a cég fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, a hitelezői igények feldolgozása folyamatban van.
Többféle online sportfogadással foglalkozó cég jöhet Magyarországra.
Holnap ravatalozzák fel a Négy Tigrist.