Ezekben a kerületekben már 2 millió felett van a négyzetméterár: mégis, hol a határ?
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest majdnem kétszer több új lakás kivitelezése kezdődött el 2021 utolsó negyedévében a fővárosban.
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest majdnem kétszer több új lakás kivitelezése kezdődött el 2021 utolsó negyedévében a fővárosban.
A kis alapterületű ingatlanok jellemzően a belvárosban találhatók, és egymillió forint fölötti négyzetméterárakon kínálják őket.
Hosszú évek óta lopják a mécseseseket, síremléket, sírvázákat, sőt a sírköveket is eltulajdonítják, ha arra van igény.
Kiderült, a fővárosiak egy fikarcnyit sem boldogabbak, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg, vagy a Hajdú-Bihar Megyében élők.
Jövőre összességben 10,5 milliárd forintból fejleszti a béreket a főváros a BKV-nál.
Sikeresen zárult a fővárosi kormányhivatal rendkívüli benzinkút-ellenőrzési akciója, mindössze egy kút használatát függesztették fel.
A fizetős utcai parkolási övezetek árainak összehasonlítása a világban
A budapesti ingatlanpiacon 2013 óta megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást produkálta.
A 2021 novemberi adatokat a januárival összevetve az átlagos drágulás az összehasonlított országok között 24,75 százalék. A magyar fővárosban novemberben az átlagos fogyasztással rendelkező lakosoknak ennek töredékével lett drágább a villamos energia ára.
Lassan tényleg csak a felső tízezer engedheti meg magának, hogy új építésű lakást vegyen magának a fővárosban. Budapest 12 kerületében már átlépte az 1 milliót a négyzetméterár.
Több ezer taxis hiányozhat Budapestről, a járvány miatt sokan szakmát váltottak, most már futárodnak.
A barnamezős területek rehabilitációja jót tehet az újlakás piacnak, elkezdődhetnek az új területek kialakítása.
Az már régóta köztudott, hogy Angyalföld a legnépszerűbb kerület Budapesten.
Budapesten a legkedvezőbb az összkép, az első tízben még hét dunántúli és két tiszántúli járás található. A bűnözésben vagy a megfizethetőségnél a főváros rosszul szerepel.
Megkapta a környezetvédelmi engedélyt, ezzel megnyílt az út a beruházás előtt.
Megnyitotta kapuit a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár.
Azonnali, legalább 18 százalékos tarifaemelést akarnak a budapesti taxisok
A múlt évben eladott lakóingatlanokat nézve a budapesti II. kerületben lévő Vérhalom tér volt a legdrágább az egész országban 2 millió forintos átlagos négyzetméterárral.
Bár lakosságarányosan nem, de összességében azért mégiscsak Budapesten lopják a legtöbb autót Magyarországon.
Jön a kötelező maszkviselés, mindenhol, ahol a főpolgármester el tudta rendelni.