Itt a bejelentés: nagy múltú biztosítót vásárolt a magyar állam
Megvette a Posta Biztosítókat a magyar állam, új ember is irányítja mostantól a csoportot.
Megvette a Posta Biztosítókat a magyar állam, új ember is irányítja mostantól a csoportot.
Oroszország megállapodást kötött Fehéroroszországgal arról, hogy taktikai atomfegyvereket fog állomásoztatni a szomszédos ország területén
Megszavazta Moszkva részességének felfüggesztését az Új START megállapodásban az orosz parlament alsóháza.
Az orosz elnök a háború elindítása óta első ízben tartott évértékelőt, ismét a Nyugatot okolta az ukrajnai konfliktus kirobbanásáért.
Már több mint 8000 civil halottja van a csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúnak.
Lesznek elbocsátások, de még az is lehet, hogy ebből az építőipar jobban is jön ki, mint ahogy belement 2023-ban - ezt mondták lapunknak a szakértők.
Hamarosan már 12 országban lesznek jelen, mert az üzbég bank akvizíciója hamarosan lezárul.
Olyan komoly üzemanyaghiány alakult ki itthon, hogy a benzinárstop fentarthatatlanná vált - mondta.
Internetes trollok Novák Katalin köztársasági elnöknek adják ki magukat Facebookon és 200 ezer forintos karácsonyi ajándékot ígérnek.
A köztársasági elnök éjszakai vonat út után ma reggel már megérkezett Kijevbe
Az értesülések szerint a köztársasági elnök pénteken már el is indult Ukrajnába, és Lengyelországon keresztül utazik majd.
Oroszországban 318 ezer embert mozgósítottak, akik közül eddig 49 ezret vezényeltek a harci övezetbe - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök
Azt kérik a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését.
Reméli, hogy el lehet kerülni a recessziót, de az energiaárak miatt sok a bizonytalanság - mondta Parragh László MKIK-elnök.
Az amerikai elnök teljes kegyelmet adott a marihuána birtoklása és fogyasztása miatt elítélt állampolgároknak és tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek.
Október 1. és november 28. között népszámlálás lesz Magyarországon - a részvétel mindenkinek kötelező.
Vlagyimir Putyin ma délelőtt részleges mozgósítást rendelt el Oroszországban, 300 ezer tartalékost terveznek behívni.
A nyomozó ügyészség elrendelte a kisebbségi önkormányzati vezető őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozza letartóztatásának elrendelését.
Nem kerülhető el a brutális drágulás, de már mos is van olyan termék, amely elérte a kilónkénti ezer forintos árat.
Augusztus 20-a alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök átadta a Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetéseket.