Egyre több nő kénytelen ilyen vizsgálatokra költeni: drága mulatág, kevesen engedhetik meg maguknak
A nők körében meredeken emelkedik a magánegészségügyi szolgáltatást igénybe vevők aránya.
A nők körében meredeken emelkedik a magánegészségügyi szolgáltatást igénybe vevők aránya.
Az egyszeri segély összege nem lehet kevesebb 15 ezer forintnál, de nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.
Németország, Svédország és Kanada tűnik a nyugdíjasok fellegvárának, de sokan élnek a szomszédos országokban is.
Határozatlan időre leáll a szülészet-nőgyógyászati ellátás a Keszthelyi Kórházban, melyet maga az intézmény jelentett be a közösségi oldalán.
A nyári időszakra visszaköltözik az orvosi ügyelet Tahitótfalura, az ellátás visszaállításának részletei ugyanakkor egyelőre még nem ismertek.
A színe miatt kék kártyaként emlegetett Európai Egészségbiztosítási Kártya érvényessége idén év elejétől megváltozott.
Leronthatják-e a segélyek a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset összegét 2024-es nyugdíjmegállapítás esetén?
Bármennyire is szeretnénk úgy gondolni az utazásra, mint tökéletes élményre, baleset bármikor történhet.
Takács Péter államtitkár a héten egy konferencián elmondta: hamarosan a végére érhetnek annak, hogy befejezzék a magán- és az állami ellátás együttélésének összehangolását.
Előre nem látható módon leállt az Uzsoki Utcai Kórházban a súlyos szívbetegek ellátása, miután az intézmény nem tudja biztosítani az ahhoz szükséges személyi feltételeket.
Az önkormányzat saját finanszírozású, 0-24 órás gyermek és felnőtt orvosi ügyeletet indít Budaörsön. A városban február elsejétől megszüntették az állami ügyeletet.
A társadalmi egyeztetésen lévő tervezet célja, hogy ha valakit állami ellátásban szükséges tovább kezelni, akkor ennek költségét a szolgáltató viselje.
Akár a kisgyermekes családok és várandósok, valamint gyermekeik negyedét érintheti hátrányosan a védőnők helyzete Magyarországon.
Zavartalan a hívásfogadás és az ügyeleti ellátás Pest vármegyében - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön.
A síelők és snowboardosok számára a február az igazi csúcsidőszak, így sokan most tervezik felkeresni a külföldi sípályákat, hogy kedvenc téli sportjukat űzhessék.
A Világgazdasági Fórum idén is felmérte, mit gondolnak a világ vezetői: mely tényezők jelenthetik a legnagyobb globális kockázatot 2024-ben.
Január 15. és január 22. között felfüggesztik a Vitara és S-Cross modellek gyártását az esztergomi Suzuki gyárban
Januártól eltűntek a kórházi intézményekből a bérnővérek, aminek hatására több intézményben el is kezdett akadozni az ellátás.
A fejlett kultúrországokhoz viszonyítva Magyarország a rendszerváltás óta kevés pénzt költ az egészségügyre.
Ha valaki 2024-ben tölti be a nyugdíjkorhatárát, de nem tudja, hogy milyen időponttól lenne a legkedvezőbb igényelnie a nyugdíját, akkor ennek érdemes mielőbb utánajárni.