Küszöbön áll a nyári Covid-hullám: kijátssza az emberi immunrendszert az új variáns
Aggasztó előrejelzések szerint már most, május végén újra emelkedni kezdhetnek a koronavírusos esetszámok.
Aggasztó előrejelzések szerint már most, május végén újra emelkedni kezdhetnek a koronavírusos esetszámok.
Mark, amyotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenved és részt vesz egy forradalmi agy-számítógép interfész kísérletben, amely lehetővé teszi számára, hogy gondolataival irányítsa a számítógépet.
Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
Egy friss kutatás szerint az Alzheimer-kór gyakrabban öröklődhet, mint korábban vélték.
Szakértők szerint az álombeszéd gyakori jelenség, amely gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt előfordulhat, és több tényező is kiválthatja.
Nem véletlen tartják a rebarbarát a májusi szezon egyik legkülönlegesebb zöldségféléjének, elvégre nem csak finom, hanem egészséges is.
Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
Az eredmények azt sugallják, hogy bizonyos típusú ultrafeldolgozott élelmiszerek korlátozásával segíthetünk hosszútávon fenntartani egészségünket.
Kivonják a forgalomból a Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszulát, ami bizonyos légúti fertőzések, valamint Lyme-kór kezelésére alkalmazható.
Ritka daganatos betegséggel küzd Tompos Kátya. Gyűjtést szerveznek a gyógyulásáért.
Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel.
Különösen érdemes odafigyelni az idősek és a még oltatlan csecsemők egészségének védelmére a most Európában terjedő kórokozóktól.
Vannak kockázatosnak ítélt halfajták, melyeket sokan nem is ehetnének ,hiszen számukra veszélyes.
Holtan találtak egy férfit és egy nőt családi házukban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szamosújlakon szerdán.
Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken.
Magyarország évek óta vezető helyen szerepel a népességre jutó emésztőrendszeri daganatok számában, és a fiatalok körében is egyre elterjedtebb a vastagbélrák.
Május 6-án lépett életbe az a rendelet, miszerint a fiókgyógyszertárakban nem szükséges gyógyszerész fizikai jelenléte, a munkát távfelügyeletben is folytathatja.
Egy 11 hónapos csecsemő súlyos lábsérülést szenvedett Ausztriában, miután egy robotfűnyíró elgázolta
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Az európai pedagógusok több mint felét veszélyezteti a stressz, és ez minden negyedik tanár fizikai és mentális egészségére is hatással van.