Megrohanták az oltópontokat: ennyi vakcinát adtak be az akcióhét első fél napján
György István elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás.
György István elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás.
Növekvőben a magyarok érdeklődése a Black Friday akciók iránt. Az egyik hazai webshop az akció első órájának tapasztalatait összegezve a legnépszerűbb termékeit is listázta.
Fekete pénteki laptopra, monitorra és háztartási gépekre vágynak a magyarok az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál.
A november 26-i ”fekete pénteket” nem csak a fogyasztók, de a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is figyelemmel kíséri.
Már nagyon várták a vásárlók, hogy kiderüljön, mi lesz az idei kínálat.
Ha készek vagyunk kompromisszumokat kötni, akkor még így sem reménytelen megcsípni egy-egy új autót.
Elkezdődött a kereskedelmi akciók főszezonja. Az októberi kuponnapokon jellemzően a hagyományos üzletekben, de észnél kell lenni!
Huszonötödik alkalommal ellenőrzik közúti mérésekkel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát hétfőtől péntekig Budapesten és három vidéki nagyvárosban.
Egy hét alatt több mint hatszáz esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt
A görögdinnye a korábbi éveknél magasabb áron kerülhet piacra az inputanyagok és a munkaerő drágulása folytán megnőtt a bekerülési költség miatt.
Hiába is várnánk a 99 forintos dinnyeakciókra, abból idén már talán nem lesz semmi.
Érdemes kivárni, amíg itthon is érni kezd.
Már a szerelmet is meg lehet venni kilóra?
Brutális kedvezmények élesednek a napokban.
100 GB mobilnet 500 forintért szinte ajándék.
Megéri már most megejteni a nagybevásárlást.
GDPR!
Erre figyelj!
Tizenkét féldisznó is elkelt!
Hatalmas ígéretek, húzótermékek, átverős árleszállítások.