Kellemes meglepetés éri a magyar nyugdíjasokat a boltokban: 2024 az ő évüknek látszik
A KSH múlt pénteken publikált friss adatai szerint 2024 áprilisában a fogyasztóiár-index 3,7 százalékra emelkedett.
A KSH múlt pénteken publikált friss adatai szerint 2024 áprilisában a fogyasztóiár-index 3,7 százalékra emelkedett.
Kínában az elemzők által várt 0,1 százaléknál nagyobb mértékben, évi 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, már a harmadik egymást követő hónapba jegyeztek föl emelkedést.
Megállhatott az infláció csökkenése Magyarországon - az elemzők előrejelzése szerint áprilisban 3,7 százalékos lehetett az egy évre visszatekintő drágulás.
A Nébih honlapján március 1. óta elérhető a teljes lista a csökkent kiszerelésű termékekkel, mely azóta is folyamatosan bővül.
A Starbucks, a Pizza Hut és a KFC is komoly forgalomcsökkenésről számolt be, míg a McDonald's "utcai harcosként" küzd a vásárlókért.
Az ingatlanpiaci aktivitással együtt mérséklődött a kiköltözési hullám a fővárosi agglomeráció településein.
Tavalyhoz képest átlagosan 10 százalékkal emelkedtek a szállásárak a Balatonnál. A szállástípusok közül leginkább a panziók drágultak.
A KSH múlt pénteken publikált friss adatai szerint 2024 márciusában a fogyasztóiár-index 3,6 százalékra csökkent.
Az ingatlan.com lakásárindexe 2,7 százalékos áremelkedést mutat éves összevetésben, ami az egytizede annak a drágulási ütemnek, ami 2022 előtt jellemezte időnként a lakáspiacot.
Kiemelkedő évet zárt a nemzetközi hotelpiac, 2023-ban az egy kiadható szobára jutó árbevétel 13,5 százalékkal, az átlagos napi szobaár 5 százalékkal nőtt.
Az elmúlt hónapokban igen jelentős mértékben megugrott a kakaó ára a nemzetközi piacokon, aminek a szakértők szerint elsősorban a termőterületeken fellépő problémák az okai.
A KSH múlt pénteken publikált friss adatai szerint 2024 februárjában a fogyasztóiár-index 3,7 százalékra csökkent.
A kínálati piac ellenére februárban tovább emelkedett a használt lakóingatlanok ára éves összevetésben - derült ki az ingatlan.com elemzéséből.
A turisztikai cégek 52%-a működési költségei növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan.
A kenyér inflációja az egyik legfájdalmasabb az élelmiszer-dráguláson belül, ugyanis jövedelmi szinttől függetlenül minden háztartás kosarában megtalálható.
2023 harmadik negyedéve fordulópont lehetett az európai ingatlanpiacon, az ingatlanárak 2022 elején kezdődött zuhanása megtorpant, sőt a korábbi negyedévhez képest még nőttek is valamelyest.
A CSOK Plusz hatása már a jövő év második felétől felpörgést eredményezhet, ennek következtében magasabb anyag- és munkadíjakat hoz a szakértő szerint.
Bosánszky Péterrel és Hipszki Róberttel beszélgettünk: lerántották a leplet pár pecás hiedelemről is - például, hogy a halak "megtanulják-e", mivel akarják kifogni őket.
Két negyedéves enyhülés után újra felfelé húznak az ingatlanárak az EU tagállamain belül.
Másfél hetük maradt dönteni a középiskolákba felvételizőknek arról, hol tanulnának tovább.