Pénzcentrum • 2025. július 21. 08:27
Kapu Tibor magyar űrhajós a Földre való visszatérése után néhány nappal részletes interjút adott a TV2 Napló műsorának, amelyben beszámolt az űrutazás élményeiről, a kísérletek jelentőségéről és a súlytalanság állapotában szerzett tapasztalatairól.
Az Index által szemlézett interjú szerint Axiom Space Ax-4 küldetésének sikeres befejezése után Kapu Tibor jó fizikai állapotban, pozitív élményekkel gazdagodva nyilatkozott. "Én örömmel mondom, hogy jól működök, én teljesen készen állok, már mehetnénk holnap egy világ körüli útra szintén!" - fogalmazott az űrhajós a vasárnap esti műsorban.
A magyar űrutazó beszámolt arról, hogy jelenleg kéthetes rehabilitációs időszakát tölti, amit további két hét követ, amikor megosztja tapasztalatait a NASA, az Axiom Space és a SpaceX szakembereivel. Magyarországra várhatóan egy hónap múlva térhet haza.
Az űrutazás két legintenzívebb pillanatáról, a felszállásról és a landolásról is részletesen beszélt. A felbocsátás élményét különösen pozitívan élte meg: "Mi az első 5-6-7-8 percet, főleg a Shuks-al, aki mellettem ült, indiai kollégámmal, mi végig nevettük és végig sikongtuk, ezt akkor most szintén bevallom férfiasan, mert annyira élveztük a felbocsátást."
A visszatérést kockázatosabbnak értékelte, kiemelve az ejtőernyők kritikus szerepét. A Földre érkezés pillanatában szembesült igazán a gravitáció erejével: "Én sose fogom elfelejteni azt, hogy ugye vízre szálltunk és ott voltunk még mindig a kapszulában, és megemeltem a kezemet és így visszaesett magától úgyhogy tényleg minden egyes sejtem sokkal nehezebb volt, mint azt én gondoltam volna."
A küldetés tudományos jelentőségéről szólva elmondta, hogy kísérleteik elsősorban a hosszú távú űrutazásokat szolgálják. "Olyan növényeket termesztettünk két és fél hét alatt az űrállomás fedélzetén, amik választ ajánlhatnak arra, hogy ha felviszünk magokat és azt megtermesztjük, és akkor azoknak a növényeknek, paprika, búza, retek, ezekről van szó, azoknak gyakorlatilag minden részét fel tudjuk majd használni valamilyen szintű élelemként, vagy tápanyagként az űrhajósok számára" - magyarázta.
A gyógyszerkísérletek során az űrhajósok látásromlásának kezelési lehetőségeit és az ödéma elleni gyulladáscsökkentők hatékonyságát vizsgálták, melyek eredményei a földi orvoslásban is hasznosíthatók lesznek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A mindennapok kihívásairól is őszintén beszélt: az első napokban gyakran beütötte fejét és könyökét, meg kellett szoknia a súlytalanságban való alvást és tisztálkodást. A zuhanyzás helyett speciális, tusfürdővel átitatott törölközőket használtak, melyeket meleg vízzel töltöttek meg.
Az űrállomáson 28 ezer kilométer/órás sebességgel keringtek, ami nélkülözhetetlen a súlytalanság fenntartásához, de ezt a sebességet bent nem érzékelték. A légkörbe való visszatérést intenzív élményként írta le: "Amikor pedig visszafele jövünk, és elkezdünk nagyjából ilyen 95-90 kilométer magasan ütközni a légkörrel... az a szerkezet, ami körülöttünk van és gyakorlatilag egybenőtt velünk, az a magjából, minden kis csavarjából rezeg és vibrál, és morajlik körülöttünk, az egy nagyon-nagyon jó érzés."
Kapu Tibor a jövőre tekintve elmondta, hogy szívesen vállalna további űrutazásokat. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nemcsak a háromhetes küldetés, hanem az azt megelőző többéves felkészülés is sikeres volt.
Címlapkép: MTI/KKM