Küszöbön a halálbüntetés újbóli bevezetése: radikális lépésre készülnek a szomszédban

Pénzcentrum2024. április 8. 09:55

Aleksandar Vučić szerb elnök javasolni fogja a kormánynak, hogy állítsák vissza a halálbüntetést, mert szerinte ez elrettentő erővel bírhat a bűncselekmények elkövetői számára.

Hamarosan javasolni fogja a kormánynak Aleksandar Vučić szerb elnök, hogy dolgozza ki a halálbüntetés visszaállítására vonatkozó törvényt, a parlamentnek pedig azt, hogy fogadja el - írja a Szabad Magyar Szó, mely az elnöknek, az Informer televíziónak adott interjúját szemlézte. A lap emlékeztetett, Vučić nem először szorgalmazza a halálbüntetés visszavezetését.

„Annak idején nyilvánosan is szorgalmaztam, és megkértem Szerbia kormányát, hogy az Európa Tanáccsal és másokkal együtt vizsgálja meg, lehetséges-e újra bevezetni a halálbüntetést anélkül, hogy jogi és politikai következményekkel kellene szembenéznünk, hogy emiatt ne büntessenek meg bennünket” – fogalmazott a beszámoló szerint.

Mint mondta, ezt most írásban teszi meg, hogy amikor megalakul az új kormány, vitassa meg az ügyet, és terjessze a büntetőtörvénykönyv ez irányú módosítását a parlament elé.

Szavaiból kiderült, hogy a visszaállítás ellenzőinek az érveit is indokoltnak és észszerűnek tartja a tévedés lehetősége miatt, viszont szerinte amikor nincs kétség a bűncselekmény elkövetőjét illetően, hatékony és elrettentő erő lehet a halálbüntetés.

Címkék:
otthon, halál, szerbia, büntetés-végrehajtás, törvényjavaslat, elnök,