Pénzcentrum • 2025. augusztus 20. 13:30
Idén sem maradt el a Szent István-napi forgatag, ám a résztvevők közül sokakat inkább az árak sokkoltak, mint a programok. A rendezvény árusító standjain ugyanis szinte minden étel és ital aranyárban kapható volt.
A Szent István-nap hagyományosan az ünneplésről, a tűzijátékról és a vásári hangulatról szól, ám idén sokakat nem a programok, hanem az árak döbbentettek meg. A rendezvényen kapható jóárasított termékek áráról már korábban írtunk ebben a cikkben. Most azonban saját szemünkkel is meggyőződtünk róla: aki nem ilyen helyen vásárol, és enni-inni szeretne a rendezvényen, annak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Sör és üdítő horroráron
Egy korsó csapolt sör (0,4 l) 380 forintért, a fél literes dobozos pedig 420 forintért kapható – ami első hallásra nem tűnik soknak, de a helyszíni körülményeket és a minőséget nézve sokak szerint borsos. Ennél is meglepőbb volt az ásványvíz ára: 0,5 literért 250 forintot kértek, a kóla és a zero változat 420 forintba került. Aki pedig röviditalra vágyott, annak egy feles pálinkáért 850 forintot kellett kifizetnie.
Sós és édes falatok aranyáron
Az édesszájúak sem jártak jobban: a házi jellegű piték 2000 forintba kerültek, a sajtos sós perecért pedig 2500 forintot kellett leszurkolni. A képeken jól látható, hogy a klasszikus, vastag tésztás süteményekből hatalmas tálcák sorakoztak, de az áruk inkább egy belvárosi cukrászdához hasonlított, mint egy vásári hangulathoz.
A lángos sem maradt ki
Természetesen a „nemzeti kedvenc”, a lángos sem hiányozhatott. Az idei kínálatban többféle feltéttel árulták, ám az alapár 3990 forint körül mozgott – tehát egy négytagú család könnyen tízezer forint felett költhetett csak lángosra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 2025-ös Szent István-napi rendezvény árlistája tehát nem csoda, sokaknál kiverte a biztosítékot. A turisták számára talán elfogadható lehet, de a hazai látogatók többsége úgy érezhette: ezek az árak messze túlmutatnak egy népünnepély barátságos hangulatán.
Címlapfotó: Kovács Anikó, MTI/MTVA