A Westend után újabb plázákban is fizetős lehet a vécé? Itt a lista, itt még ingyenesek a mosdók

Szánthó Péter2024. március 12. 16:05

Nincs egységes álláspont arról az üzemeltetők körében, hogy fizetősek legyenek-e a mosdók a hazai plázákban, a Westend is egyéni döntést hozott a rendszer bevezetésével - mondta kérdésünkre Gyalay-Korpos Gyula, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke. Hozzátette, a plázáknak egyre több pénzbe kerül az igényes környezet fenntartása, a takarítás és a fogyóeszközök is megdrágultak, ezek költségei pedig csak részben fedezik a bevezetett díjak. Cikkünkben összeszedtük, a nagyobb budapesti plázák közül melyikben fizetős és melyikben ingyenes a vécézés.

Nincs egységes álláspont a szövetségben arról, fizetősek legyenek-e a mosdók a hazai bevásárlóközpontokban, minden üzemeltető maga dönt erről – mondta a Pénzcentrum kérdésére Gyalay-Korpos Gyula, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke miután a Westend bejelentette, áprilistól 200 forintos díj ellenében lehet majd használni a pláza mosdóit.

Mint a szakember kifejtette, a kérdés régóta téma a szakmai berkekben, de a díjszedés bevezetése kapcsán a helyi tényezőket is figyelembe kell venni, például a pályaudvar közelsége miatt a Westendben rengeteg ember megfordul, köztük olyanok is, akik nem tudják kulturáltan használni, tisztán tartani a vizesblokkokat.

A másik oldalról pedig a vásárlók körében és úgy egyébként az egész társadalomban is megjelent a jogos igény a kulturált, tiszta vizesblokkokra. Ennek viszont komoly költségei vannak, hiszen a mosdókat sűrűn, jellemzően óránként takarítani kell, és nem elég szimplán felmosni. Gondoljunk bele, ha egy plázában van 6 vizesblokk szétszórva az épületben akkor 2-3 fő takarító csak ezek folyamatos tisztításával van elfoglalva – a fizetések és a tisztítószerek, egyéb fogyóeszközök költségei is jócskán megemelkedtek az utóbbi évben. Talán a plázalátogatók is észrevették, hogy az utóbbi hónapokban számos bevásárlóközpontban felújították a mosdókat, már-már szállodai körülmények várják az embereket, a színvonalat fenn kell tartani, ez viszont pénzbe kerül. Az már az üzemeltető döntése, hogy ezt a költséget ő állja, vagy fizetőssé teszi a szolgáltatást

- fogalmazott az elnök, aki szerint a beszedett, jellemzően 200 forint nem fedezi teljes egészében a takarítás, üzemeltetés költségeit, viszont a beléptetőrendszerekkel nagyobb eséllyel óvható meg az igényes környezet.

Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, április elsejétől fizetős lesz a WC-használat a Westendben, az üzemeltetők szerint a vécézés, a kézmosás, a pelenkázás és a sminkigazítás 200 forintba fog kerülni - a beengedőkapuknál ezt ki lehet majd fizetni készpénzzel és bankkártyával is.

Így áprilistól tovább bővül a fizetős plázamosdók listája Budapesten, hogy a Westend által elkért 200 forint sok vagy kevés, azt mindenki döntse el maga, de vannak ennél drágább plázamosdók, amelyek azért kinézetre szegényesebbek, mint a Westend mosdói.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ilyen az óbudai Flórián üzletközponté is, amelynek használata 250 forintba kerül:

Az óbudai Flórián üzletközpontban 250 forintba kerül a mosdóhasználat. Fotó: Pénzcentrum.

A Westend ügye a magyar internetet is felkavarta, a Redditen már gyűjtőposzt is indult, ahol a kommentelők összeszedték, melyik pesti plázában mennyit kell fizetni a vécéhasználatért. Az összegyűlt hozzászólások szerint a nagyobb plázák közül még mindig ingyenes a mosdóhasználat:

  • az Alleeban,
  • az Arena Mallban,
  • a Camponában,
  • a Duna Plázában,
  • az Etele Plázában,
  • a Mammutban,
  • a Pólus Centerben.

Ellenben használati díjat (jellemzően 200 forintot) kell fizetni

  • az Árkádban,
  • a Corvin Plázában,
  • a Csepel Plázában (itt 100 forint a díj),
  • a Kökiben (itt 100 forint a díj),
  • a Sugárban,
  • illetve áprilistól a Westendben is.

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA

Címkék:
vásárlás, Westend, pláza, bevásárlóközpont, díj, takarítás, wc,