A kis segítség is sokat számít: indul az Adni Öröm! adománygyűjtő kampány

Pénzcentrum2023. december 14. 11:00

Az Adni Öröm! kampány decemberben 14. és 19. között érhető el a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben. Az áruházlánc és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös adománygyűjtő akciójának keretén belül már 27 éve van lehetőségünk tartós élelmiszerrel segíteni a rászorulókat karácsonykor. Az akcióhoz kapcsolódóan közvéleménykutatás készült a magyar felnőtt korú lakosság adakozási szokásairól, amelyből többek között kiderült, hogy tízből kilenc ember egyetért azzal az állítással, hogy a legkisebb adomány is hasznos lehet. Az idei év mottója ehhez kapcsolódóan: „Adományod kincset ér!”. A felmérés részleteiről Maczelka Márk, az SPAR Magyarország kommunikációs vezetője tájékoztatta a Pénzcentrumot.

„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is megrendezi a már hagyománynak számító, Adni Öröm! adománygyűjtő akcióját. A kijelölt üzletekben december 14. és 19. között fogadják önkéntesek a tartós élelmiszer adományokat, azok, akik más módon fejeznék ki hozzájárulásukat, adománykártyák megvásárlásával a kijelölt áruházakban, illetve a SPAR online shopban is megtehetik” – mondta el a Pénzcentrumnak Maczelka Márk, az áruházlánc kommunikációs vezetője. Az „Adományod kincset ér!” jelmondat arra hívja fel a figyelmet, hogy a legkisebb támogatás is segítség lehet a nehéz helyzetben élőknek, és akár egy kiló cukorral is szebbé tehetjük valaki karácsonyát.

Civil szervezeteken keresztül adományozunk

A kampányhoz kapcsolódó közvéleménykutatás a magyar lakosság adományozási szokásait vizsgálta, majd összehasonlította a 2019-es adatokkal.

Az adakozók legszívesebben a gyerekeket és a rászorulókat támogatják valamilyen formában. A megkérdezettek szívesebben választják a személyes adományozási formákat, ezt tartják a legbiztonságosabbnak is, de az online vagy csekken történő utalás, illetve a civil szervezeteken keresztüli támogatás is népszerű. Mivel a megbízhatóság kiemelten fontos, így legszívesebben olyan szervezeten keresztül adományoznak az emberek, akiknek már ismerik a nevét és a munkásságát, ebből a szempontból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiemelkedik a mezőnyből.

A kutatásban négy csoportra osztották a lakosságot adakozási hajlandóság és motiváció alapján:

  • erősen motiváltak: adományozási tevékenységükben a belső motivációk és a külső környezetnek való megfelelés is szerepet játszik
  • belső indíttatásúak: jellemzően érzelmek és érzések hatására adományoznak, szívesen segítik állatvédő szervezetek munkáját is
  • külső megfelelésűek: környezeti elvárásnak, „kötelezőnek” érzik az adakozást, fontos számukra, hogy hogyan vélekedik róluk a környezetük
  • nem motiváltak: sem a külső, sem a belső tényezők nem hatnak rájuk erősen, ezért kisebb összegben és kevésbé rendszeresen szoktak adakozni, mint a többi csoport


A kutatásban azt találták, hogy a 2019-es adatokhoz képest némileg csökkent az erősen motiváltak száma, ezzel párhuzamosan növekedett a külső megfelelésűek aránya a teljes lakosságra vetítve, a másik két csoportba tartozók számaránya viszont nem változott.

Sokan a nem, vagy nem rendszeresen adományozók közül a folyamat bonyolultságát és az időhiányt emelik ki, illetve azt, hogy nem jut eszükbe a mindennapokban a jótékonykodással foglalkozni. A lakosság ezen részére különösen igaz, hogy hajlamosabbak élni azokkal a lehetőségekkel, amikkel közvetlenül találkoznak, ilyenek az adománygyűjtő perselyek, a látható helyen elhelyezett adománykártyák, vagy a kihelyezett adománygyűjtő akciók. A lakosság fele számolt be arról, hogy az ünnepek környékén szokott találkozni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteseivel, és a felmérés szerint 92%-uk tartja megbízhatónak a szervezetet.

Az Adni Öröm! kezdeményezés is széles körben ismert, a válaszadók egyharmada már hallott a kampányról. Az adatokból kiolvasható, hogy az ismertségnek köszönhető bizalom és a könnyű elérhetőség a kulcsa az Adni Öröm! adománygyűjtő sikerességének.

Hat napon keresztül gyűjtenek

Az adományokat hat napon keresztül várják önkéntesek a kijelölt üzletekben, az akcióban részt vevő SPAR és INTERSPAR áruházak listája az adniorom.hu oldalon található meg. A SPAR online shopjában és az üzletekben pedigAdni Öröm! és máltai adománykártya vásárlásával járulhatnak hozzá a vásárlók a kezdeményezéshez.

Az akció komoly múltra tekint vissza, immár 27. éve teremt lehetőséget arra, hogy a vásárlók a kosarakba egy-egy kilogramm cukrot, lisztet, doboz konzervet, csomag száraztésztát, vagy gyerekeknek szánt édességet is betegyenek „pluszba”, hogy ezzel számukra ismeretlen, távoli, rászoruló családokat támogassanak.

Mint az áruházlánctól megtudtuk, az idei évben is arra számítanak, hogy sokan csatlakoznak majd az Adni Öröm! akcióhoz, és bíznak benne, hogy a közös összefogás, illetve a vásárlók önzetlen felajánlásai révén ezúttal is több ezer rászoruló család ünnepét tehetik szebbé a tartósélelmiszer-adományokból készített ajándékcsomagokkal.

Címlapkép: Spar

Címkék:
élelmiszer, spar, adományozás, magyar máltai szeretetszolgálat,