Ezt rengeteg magyar nem tudja arról a kávéról, amit naponta iszik: súlyos következményei vannak

Pénzcentrum2023. november 19. 18:33

Sok jó gondolat született már egy jó erős fekete mellett, sokaknak be sem indul a kreativitása a reggeli koffein adag nélkül. Szeretjük, függünk tőle, sok fogy belőle, ezért a környezetünkre is hatással van. Érdemes hát rátekinteni a témára a fenntarthatóság szempontjából is. Elsőre meglepő lehet, de nem az eszpresszógép gyártása vagy energiafogyasztása van a legnagyobb hatással a környezetre, hanem a kávé előállítása. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a Forbrugerrådet Tænk dán fogyasztóvédelmi szervezettel partnerségben egy életciklus-elemzésen keresztül vizsgálta a kávézás fenntarthatósági vetületeit. 

Amikor egy csésze eszpresszót elkészítünk, az a környezetre több szempontból is hatással van. Először is a készülék gyártását és szállítását kell figyelembe venni. Ezen kívül elektromos áramot, vizet és kávét használunk a főzéshez – ezek mind különböző módon hatnak a környezetre. Ennek megfelelően a Forbrugerrådet Tænk életciklus-elemzése alábbi paraméterekből indult ki:

  • Évente 1133 csésze eszpresszót főzünk, ami napi 3,1 csészének felel meg.
  • Kilenc gramm kávét használunk egy csésze eszpresszóhoz.
  • Egy eszpresszógép élettartama öt év és hét hónap.
  • A teljes kávéfogyasztás a gép élettartamára 57,09 kg.
  • A teljes vízfogyasztás a gép élettartamára 253,71 liter.
  • A teljes energiafogyasztás a gép élettartamára 165,94 kWh.

Az eszpresszógépek életciklusának elemzése azt mutatja, hogy ha öt és fél éven keresztül naponta 3,1 csésze eszpresszót készítünk, és csészénként kilenc gramm kávét használunk, akkor a kávé a teljes környezeti hatás 86 százalékát teszi ki, míg az eszpresszógép gyártása 9 százalékot! 
 
Ebből kiindulva azt mondhatjuk, hogy ha korlátozni szeretnénk a kávéfogyasztásunk környezeti hatását, a legjobb megoldás az, ha kevesebb kávét iszunk, vagy kisebb mennyiségű kávét használunk fel egy csészéhez.

Az eszpresszógép egyébként kiváló választás a filteres kávégépekkel szemben, mert jellemzően nem pazarolunk, hanem az összes elkészített kávét megisszuk. A fenti elemzés csak a feketén fogyasztott eszpresszóra vonatkozik, nem szerepel benne az esetlegesen hozzáadott tej környezeti hatása. Pedig sokan melegített tejjel vagy forró vízzel hígítva isszák a kávéjukat. Nyilvánvaló, hogy egy tejeskávé környezetterhelőbb, mint egy tiszta eszpresszó, mivel a tej felmelegítéséhez energiára van szükség, és maga a tej is meglehetősen nagy környezeti hatással bír.

A kávé a legnagyobb költség is

Bár a teljesen automata eszpresszógépek drágák, a kávé ára rövid idő alatt meghaladhatja a gép árát, attól függően, hogy mennyire drága kávét fogyasztunk. Ha naponta körülbelül három csésze eszpresszót készítünk, kilenc gramm kávéval, akkor ez évente 30ezer és 120ezer Forint közötti költséget jelent, attól függően, hogy olcsó vagy drága eszpresszókávét használunk. Az alábbi grafikon a kávéra költött éves összeget szemlélteti, a számítás alapja az évi 1133 csésze eszpresszó elfogyasztása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha az átlagos kávéfogyasztás több vagy kevesebb, mint napi három csésze kávé, a költségek természetesen változnak.  A kávébab és az eszpresszógép árához képest az energiafogyasztás nem jelent nagy anyagi terhet. Az energiafogyasztást tekintve az éves költség 70 Forint/kWh ár mellett 650 és 2500 Forint között van, a gép energiafogyasztásától függően, ha naponta körülbelül 3 csészét készítünk.

Mit tehetek a fenntarthatóbb kávézásért?

Íme a 7 leghatékonyabb dolog, amelyet fogyasztóként megtehetsz a fenntarthatóbb kávéfogyasztás érdekében:

  1. Vásárolj tanúsított kávét Fairtrade minősítéssel: Fogyasztóként a kávétermesztés kedvezőtlen társadalmi és környezeti hatásainak csökkentését úgy valósíthatjuk meg leghatékonyabban, ha minősített kávét vásárolunk. A Fairtrade védjegyről ma már sok információ elérhető itthon is.
  2. Tanuld meg, hogyan kell helyesen adagolni a kávét: még mindig jobb, ha kapszulát használsz, mintha túladagolnád a kávét, ugyanis a kapszula lábnyoma a széndioxid lábnyom 8%-át teszi ki, míg a kávé 50%-ának elpazarolása 30%-kal növeli a széndioxid lábnyomot!
  3. Annyi kávét készíts, amennyit megiszol, hogy elkerüld a pazarlást.
  4. Kevés tejet adj a kávéhoz vagy ne használj tejet, de a legjobb, ha áttérsz a növényi tejekre: a növényi tejek környezeti lábnyoma kisebb, mint a tehéntejé. 
  5. Mosd ki a csészédet hideg vízzel, vagy tedd a mosogatógépbe (amit csak teljesen megtöltve indíts el!): a csésze elmosása, ha kézzel, forró vízzel mossuk, a kávéfogyasztás teljes széndioxid lábnyomának akár a negyedét is kiteheti!
  6. Válassz olyan kávéfőzőt, amely kevesebb áramot fogyaszt! A jó választáshoz, ami a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszi használhatod a Tudatos Vásárlók kávéfőző tesztjét.
  7. Kerüld a túlzott kávéfogyasztást (ez jót tesz az egészségednek és a pénztárcádnak is!): és a klímaváltozás miatti változásokra is készülj fel.

Címkék:
vásárlás, tudatos vásárló, tudatos vásárlók egyesülete, tudatos vásárlás, tve, környezettudatosság, környezettudatos vásárlás, tudatos vásárló tesztek,