Elképesztő kincsekre licitálhatnak a magyarok: sok milliós festmények, ékszerek kerülnek kalapács alá

MTI2023. május 11. 20:32

Csaknem 700 tételre, köztük Kondor Béla Várvédők című, 65 millió forintos kikiáltási árú festményére lehet licitálni május 23-án és 24-én a BÁV 81. művészeti árverésén, melynek műtárgyai szombattól tekinthetők meg az aukciósház bemutatótermében.

Kondor Béla egyetlen, még magánkézben lévő nagyméretű munkája kerül most kalapács alá, megdöntve a BÁV eddigi kikiáltási árainak rekordját, de a Várvédők című olajfestménynek arra is jó esélye van, hogy a ház leütési rekordját (jutalékkal együtt számítva 75,6 millió forint) is átírja - hangsúlyozta közleményében a BÁV. Az aukciósház soron következő árverésén mintegy 200 festményre lehet licitálni, melyek között a klasszikus és modern alkotók munkái egyaránt képviseltetik magukat.

Rippl-Rónai József két művel tér vissza. A Lány kék ruhában című pasztell 8,5 millió forintos árról indul, a másik képen pedig a festő saját kortársát, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját és újságíróját, Krúdy Gyulát örökítette meg szénnel - emelte ki az aukciósház. A trendek azt mutatják, hogy az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kapnak a kortárs alkotók; a májusi aukción ezt a kategóriát képviseli feLugossy László Amikor nincs mit (t)enni című, 2006-os alkotásával, valamint Weiler Péter Panelrengeteg című C-printjével. Radák Eszter, a Szingli buliba készül című műve is olyan élethelyzetet örökít meg, amely sokak számára ismerős lehet, kikiáltási ára 360 ezer forint - áll a közleményben.  

Az idei tavaszi árverés egyik legérdekesebb darabja egy 1609-ben készült, jó állapotú, eredeti Rhédey adománylevél, melyet annak idejen Illésházy István nádor állított ki az ősi nemzetségekig visszavezethető magyar család utódainak. Ugyanígy figyelemre méltó az a 8 darab ezüst dísztárgy is, amely a Tisza család hagyatékából származik. Művészeti aukciójának első napján a BÁV az ezüst műtárgyak mellett órákat és ékszereket bocsát árverésre.

Idén egy briliáns nyakék az egyik legértékesebb ékszer, amely 8,5 millió forintról indul. A variálható kiegészítőt 5825 darab különböző színű, fekete és színtelen modern csiszolású drágakő díszíti, található benne kék zafír, citrin, rubin és zöld gránát egyaránt. Az egymásba kapcsolható egyenes és csavart anker szemeknek köszönhetően, több hosszban és színkombinációban, láncként és karláncként is hordható ez az ékszer - emeli ki a BÁV közleménye.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az aukciót megelőzően a licitre kínált mintegy 700 tétel személyes megtekintésére a Szent István körúti BÁV ART Aukciósházban, ingyenes kiállítás keretében nyílik lehetőség május 13. és 21. között.

Címkék:
forint, zálogház, árverés, aukció, báv, műtárgy, május, millió, milliárd, licit, zálog, aukciós oldal, aukciósház,