100 ember is befér a 170 millió forintból felújított drogériába

Pénzcentrum2023. április 28. 11:00

A hannoveri és berlini drogériák koncepciója mentén alakította át a Mammut II-ben található üzletét a Rossmann Magyarország, amely az alapterület közel 250 négyzetméteres bővítését követően az egyik legnagyobb extra szortimenttel rendelkezik. Az önkiszolgáló kasszákra való igény a drogériaszektorban is egyre inkább megjelenik, ezért a megújult üzletbe 4 önkiszolgáló kasszát is telepítettek. A beruházás 170 millió forintból valósult meg. 

A mostani átalakításnak köszönhetően a drogéria alapterülete bruttó 643 négyzetméterre nőtt, a tágas vásárlói terek kialakításának köszönhetően pedig egyszerre akár 100 ember is akadálytalanul mozoghat benne. Ez a vállalat negyedik német standard mentén átalakított üzlete, amelyben a várakozások szerint évente akár 500 ezer vásárló is megfordulhat majd. 

“A vásárlói igények változását követve az üzletek berendezését és a termékkínálatot is folyamatosan frissítjük. A Mammutban a bevásárlóközpont nyitása, 1998 óta jelen vagyunk, egy 230 négyzetméteres üzlettel és 110 folyóméteres szortimenttel indultuk, amit első lépésben 160-ra, mostanra pedig 200 méternyire bővítettünk” – mondta el a vállalat megnyitó eseményén Szurma Gyöngyi, a Rossmann Magyarország értékesítési vezetője.

A nagy területből adódóan az üzlet extra szortimenttel, illetve 40 méternyi új választékkal rendelkezik, és olyan termékek is megtalálhatóak, amelyek helyhiány miatt máshol nem. A Mammutban elhelyezkedő üzlettel közel 240-re nőtt a magyarországi Rossmann drogériák száma, amelyekben összesen 14 000, ebből 2500 sajátmárkás termék érhető el, többek között számos magyar bőrápolási márka és különböző dekorkozmetikumok. 

“A vásárlóink mindig is árérzékenyek voltak, amely az utóbbi időszak gazdasági változásainak következtében még inkább felerősödött. Az a tapasztalatunk, hogy minden kategóriában egyre keresettebbek a sajátmárkás termékeink, azonban nem csak pénzügyekben lettek tudatosabbak a vásárlók, hanem a fenntarthatóság terén is” – mondta el a Pénzcentrum-nak az ügyvezető igazgató, Németh Kornél.

de a januárban bevezetett zöld innováció, a Respray automata is elérhető lesz az új üzletben, ami újratölthető deospray technológiával hosszabbítja meg a termékek élettartamát. A magyar fiatalok által fejlesztett technológia óriási népszerűségnek örvend, az automata üzembe helyezése óta kb. tízszer annyi Respray dezodor fogyott a budaörsi üzletben, mint az összes többi márka aeroszolos dezodoraiból együttvéve.

“Az utóbbi idő egyik fő fókusza a hazai márkák és gyártók támogatása, felkarolása, ezért folyamatosan keressük azokat a brandeket, amelyekkel együtt dolgozhatunk, legyen az akár egy frissen induló kisvállalkozás, vagy népszerű hazai emberek nevével fémjelzett márka. A termék származási helyével kapcsolatban is komoly tudatosság kezd megmutatkozni a vásárlók részéről, ezért is tartjuk fontosnak, hogy minél több és sokszínűbb hazai márkával működjünk együtt” – hangsúlyozta Németh Kornél.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A saját márkáival a vállalat jó célt is szolgál: az új üzlet megnyitása alkalmából 500 ezer forint értékben adományozott termékeket a Tündérpakk Alapítványnak. 

Folyamatos fejlesztések és digitális megoldások

„Az egyik vezető drogérialáncként fontosnak tartjuk, hogy lépést tartsunk az aktuális digitális megoldásokkal, ezért ez az első üzletünk, ahol egy jelentős újítás, egy LED-tévé fogadja a vásárlókat a kirakatban. Úgy gondolom, hogy a jövőbemutató technológiák alkalmazása, mint a különböző digitális kihelyezések, meghatározók lehetnek a vásárlói élmény kialakításában, így más üzleteinkben is találkozhatnak majd hasonló megoldásokkal a vásárlók” – tette hozzá az ügyvezető.

Az elmúlt hónapok tapasztalatai határozottan azt mutatják, hogy a vásárlók nyitottak az automata fizetési lehetőségekre, ezért az üzlet megújítása során 4 önkiszolgáló kasszát is telepítettek, amelyekkel együtt országszerte immár 98 üzletben, azaz a hazai boltjaik 41 százalékában érhetők el ezek a berendezések.

Nem a Mammut az egyetlen, ahol újítások történtek. Az elmúlt időszakban több üzletben is jelentős fejlesztések valósultak meg, valamint egy teljesen új drogéria is nyílt a Lurdy Házban, amit még idén további 10 új üzlet követhet, mindemellett pedig 12 üzlet jelentős bővítése várható. Az üzletek nagyszabású felújításán túl egy új telefonos applikáció kialakítását, illetve számos, a bolti dolgozók hatékonyabb munkáját segítő fejlesztést is terveznek. 

Címkék:
fenntarthatóság, drogéria, sajátmárka, rossmann magyarország,