Pokol várhat a vidéki kisboltokra 2023-ban: ők lehetnek a horrordrágulás áldozatai

HelloVidék2023. március 2. 08:15

Mi a helyzet most a vidéki kisboltokkal, mit tapasztalnak a boltosok, milyen a vásárlói hangulat?

Nem könnyű manapság a hazai boltokban sem árstopos csirkefarháthoz, sem sima tojáshoz jutni, de annak is örülnünk kell, ha épp bevásárolhatunk egy literre való étolajból - írja cikkében a HelloVidék. Az infláció az egekben, ha vissza tudnánk repülni az időbe, tavaly ilyenkor ugyanannyi pénzből egy nagybevásárlás alkalmával kétszer annyi élelmiszerre futotta. Nem csoda hát, ha erősen megcsappant a magyarok vásárlási kedve. Nem hivatalos adatok szerint az elmúlt egy évben több ezer kisbolt szűnt meg.

Gyakorlatilag a rendszerváltás óta folyamatosan csökkent a kisboltok száma, viszont egy nagyobb mértékű boltbezárás volt tapasztalható tavaly, illetve az első féléves adatok alapján - ezt mondta a lapnak Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az elmúlt időszakban több olyan dolog volt a kereskedelmi vállalkozások életében, ami megnehezítette az életüket. A munkaerőhiány, a bérek növekedése, az energiaárak, és az árstop is már több mint egy éve velünk van, ami főként a kisvállalkozásoknak és a vidéki településeken üzemelő kisebb boltoknak jelent olyan súlyos problémát, ami arra sarkallja őket, hogy ne folytassák a tevékenységüket

- fűzte hozzá a főtitkár.

Ha kíváncsi vagy, milyen nehézségek állnak még a vidéki kisboltok előtt, akkor olvasd el a HelloVidék cikkét IDE KATTINTVA!

Címkék:
kereskedelem, vidék, adatok, kisbolt, szövetség, kisboltok, vállalkozások, hellovidék, vidékfejlesztés,