Gyomorforgató dolog derült ki a boltok önkiszolgáló kasszáiról: erről jobb, ha minden vásárló tud

Pénzcentrum2022. december 10. 19:01

Egy friss kutatás szerint vajmi kevesen mosnak kezet bevásárlás és a mosdó használata között: emberi ürülékből származó kórokozókat találtak a az önkiszolgáló pénztárgépeken – számolt be az RTL a DailyMail-re hivatkozva.

Egy friss kutatásban a szakértők azt vizsgálták, hogy milyen kórokozók és baktériumok találhatóak meg a szupermarketegben használatos önkiszolgáló pénztárokon. A kutatók 19 különböző helyről vettek mintát, azonban amit találtak, arra ők sem számítottak.

Az efféle pénztárakon ugyanis csak úgy nyüzsögnek az emberi ürülékből származó kórokozók. A mintákban öt különböző kórokozót is találtak, ami az emberi székletben jelen van, ráadásul betegségeket is okoz. Többek között kimutatták az E coli baktériumot, valamit több olyan kórokozót is, ami hasmenést okozhat. Tehát a pénztárgépek is fertőzöttek lehetnek még akkor is, ha szabad szemmel nem látszik, hogy koszosak lennének.

Éppen ezért a szakértők azt javasolják, hogy a fizetés előtt, és után is inkább fertőtlenítsük a kezünket. Az arcunkhoz pedig semmiképpen se nyúljunk mielőtt kezet mosnánk.

Címkék:
fertőzés, betegség, kassza, baktérium, szakértő, friss, szakértők, önkiszolgáló,