Csak most jön csak az igazi cukorhiány Magyarországon? Méregdrága lehet, ha vége az árstopnak

Pénzcentrum2022. augusztus 10. 19:25

A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetsége szerint a gyenge termés miatt a hazai fogyasztás egynegyedét sem tudja előállítani az ország egyetlen cukorgyára Kaposváron. Az importált cukor ára pedig az egekbe szállt.

Van, ahol hiánycikk a cukor, és szinte mindenütt korlátozták a megvásárolható mennyiséget. A termék most hatósági áras, de jelentősen nőhet az ára, ha megszűnik az árstop - hangzott el az RTL Híradóban.

Egy kisbolt vezetője szerint a nagykereskedők is limitálták a vásárolható mennyiséget, így ők egyszerre 20 kilót tudnak beszerezni - jelentős ráfizetéssel. Mint mondta, nagyjából duplaannyiért kéne árulnijuk a hatósági áras cukrot, mert a nagykerből ennyivel drágábban veszik meg.

A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetsége szerint a hiány egyik oka, hogy az aszály miatt idén kevesebb cukorrépa termett, így a hazai fogyasztás egynegyedét sem tudja előállítani az ország egyetlen cukorgyára Kaposváron. A szervezet elnöke, Dorogi Árpád azt mondta, míg tavaly kb. 80 ezer tonna cukrott sikerült itthon előállítani, addig idén ez 60-65 ezer lehet.

Az ezen felül szükséges mennyiséget pedig importálni kell. A szakember szerint a külföldről hozott termékek ára is elszállt, mert Európán kívül is kevés a cukor a piacon, és a szállítási költségek is nőttek.

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, fogyasztás, cukor, cukorrépa, aszály, hatósági ár, élelmiszer-árstop,