Hódítanak a kamu cuccok Magyarországon: a börtön sem riasztja el a fiatalokat

Pénzcentrum2022. június 8. 12:31

Magyarországon leginkább a fiatalabb korosztály vásárol hamisítványokat a Tárki 2021-es, reprezentatív kutatása szerint. A 15 és 24 év közötti európai fiatalok több mint fele (52 százalékuk) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt szándékosan vagy véletlenül az interneten, egyharmaduk (33 százalékuk) pedig azt is megosztotta, hogy illegális forrásból jutott digitális tartalomhoz.

Sem az iskolai végzettség, sem a vevők neme nincs hatással a hamisítványok vásárlására, azonban a kor és a lakóhely már számít. A járvány után készült felmérés megerősítette, hogy a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt egy vagy több hamisított terméket, ami jelentős növekedés a korábbi eredményekhez képest (14 százalék). Magyarországon a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt hamis terméket, 17 százalékuk pedig tudatosan jutott jogsértő tartalmakhoz – emeli ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának idei felmérése.

Pedig az eredeti termékek vásárlása biztonságos, értékálló és garanciális, miközben támogatja a magyar gazdaságot és csökkenti a szervezett bűnözést. Ezt erősíti meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI 2021-es kutatása is, amelynek alapján a magyar lakosság jelentős többsége (64 százaléka) szerint hosszabb távon jobban megéri eredeti árucikkeket vásárolni, mint hamisat. Ennek ellenére szinte minden hatodik ember (15 százalék) beszerzett valamilyen hamisított terméket, ezek közül a legnépszerűbbek a márkás ruhák (17 százalék), az illatszerek (6 százalék), az illegálisan letöltött programok (6 százalék) és gyógyszerek (2 százalék). A tanulmány adatai alapján azonban optimizmusra ad okot, hogy a tipikusan márkahű és eredetiségpárti vevők többségét is a fiatalok adják (58 százalék).

A helyzet javítása érdekében a HENT a Z-generációt is bevonja a hamisítás elleni fellépésbe. A testület kreatív pályázatot indít a középiskolás, illetve felsőoktatási képzésen tanulók számára. A 16-25 év közötti jelentkezők plakát vagy videó készítésével mutathatják meg, hogy „Az eredeti az igazi!” Az alkotással fel kell hívniuk a figyelmet a jogszerű forrásból származó termékek előnyeire, és vonzóvá, trendivé kell tenniük a biztonságos, értékálló és a jogszabályoknak megfelelően készített árucikkek vásárlását. A pályázók három kategóriában nevezhetnek: az illegális letöltések, a hamis egészségügyi termékek, valamint a hamisított ruhák, cipők és parfümök vásárlása elleni fellépésre ösztönözhetik kortársaikat és a széles közönséget.

Az eredeti az igazi! kampánnyal szeretnénk a fiatalok figyelmét is felhívni arra, hogy a jogszerű forrásból származó termékek vásárlásával a körülöttük élők életét is jobbá tehetik. A pályázatban a diákok bemutathatják az eredetiség előnyeit a saját nézőpontjukból, a hamisítás társadalmi, gazdasági és egészségügyi hatásait is figyelembe véve

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– hangsúlyozta Pomázi Gyula, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

Címkék:
vásárlás, hamisítás, hamis, HENT, hamisítvány, fiatalok,