Drasztikus drágulás érte el a magyar borokat: így is egyre kevesebben isszák, ez lehet az utolsó csepp

Agrárszektor.hu2022. május 6. 10:33

A drasztikus költségnövekedések miatt elkerülhetetlen a borok árának emelése a hazai piacon – nyilatkozta Nyúlné Pühra Beáta, az Etyek-Budai borvidékhez tartozó Nyakas Pincészet főborásza az agrarszektor.hu-nak,   a 2021-es Év bortermelője díj győztese. Ma legalább 10-15 százalékos árnövelés látszik indokoltnak, de az idei szüretig a költségekben további jelentős emelkedés következhet be.

Az utóbbi időszakban a koronavírus-járvány miatti kereskedelmi korlátozások is gyorsították a hazai borfogyasztás csökkentését, amelynek megállításához a főborász szerint összehangolt ágazati kampánymunkára lesz szükség.

A keresletcsökkenés sajnos nagyon érezhető, és szerintem az egy főre eső éves fogyasztás ma már a 20 litert sem éri el. A Covid-járvány egyértelműen ártott a borszektornak, de az ízesített sörök is jelentős konkurenciát okoznak

- mondta el Nyúlné Pühra Beáta, és hozzátette: "Nem kedvez a borkultúrának a gyorsuló világ sem, mivel szűkülnek a fogyasztási lehetőségek. Elég csak arra gondolni, hogy régen a vasárnapi terített asztal szent volt, ahol a családok nyugodt körülmények között fogyaszthattak bort is, míg most állandóan rohan mindenki, és kocsiba kell ülni, így alkoholos italokat sem lehet inni. A borászatokban látjuk a gondokat, és ma már több szervezet is próbálja a kulturált borfogyasztást népszerűsíteni. Nagyon remélem, hogy nem lesz túl késő."

Arról is beszélt, hogyan hat az infláció a borfogyasztásra: miközben sokan lemondanak az italvásárlásokról annak érdekében, hogy például húst tehessenek az asztalra, a drágulás alapanyagoldalról a borászatokat ugyanúgy érinti, mint a többi élelmiszeripari ágazatot. Elmondta, hogy szőlőnél a kilónkénti felvásárlási árak alig változtak az elmúlt években, és ma már nagyon sok termelőnél alig nyújtanak pár tízforintos nyereséget, mert a költségek folyamatosan növekednek. "Ha ez így megy tovább, többen kivághatják a szőlőjüket, illetve abbahagyhatják a borászkodást" - állapította meg.

A drágulás kapcsán a Nyakas Pincészet főborásza elmondta, hogy sok borászat eddig is egyik évről a másikra működött, ezért az ágazat helyzete tarthatatlanná válna, ha a vállalkozások nem tudnák érvényesíteni többletköltségeiket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jelenlegi körülmények mindenkit komolyan érintenek, akár kicsi, akár közepes, akár nagy pincészetekről van szó. Ma a boroknál legtöbben legalább 10-15 százalékos áremelést tartanak szükségesnek a gyengülő kereslet ellenére is, de hogy az őszi szüretig még mi történik, megjósolhatatlan

- mondta Nyúlné Pühra Beáta, aki szerint "nagyon kemény a helyzet, és várhatóan még keményebb lesz".

A teljes interjú az Agrárszektor.hu-n olvasható a 2021-es Év bortermelője díj győztesével a borászat jelenlegi helyzetéről.

Címkék:
vásárlás, bor, járvány, drágulás, borászat, áremelkedés, ágazat, borvásárlás, pincészet,