Megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár

Pénzcentrum2021. november 19. 16:36

"Nagy öröm, hogy ha korlátok között is, de a járványügyi helyzet megengedi a hagyományos karácsonyi vásár megtartását. A Fővárosi Önkormányzat 1998 óta minden évben megrendezi, tavaly a pandémia sajnos közbeszólt" - mondta az eseményt megnyitó Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a helyszínen. Kitért arra, hogy a budapesti karácsonyi vásárt kordonok között tartják, a rendezvény csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható.

Gy. Német Erzsébet kiemelte: a szervezésnél arra törekedtek, hogy a vásár budapestinek, vidékinek, idelátogató külföldinek egyaránt élményt nyújtson. A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a vásárba a finn Mikulás érkezik december 6-án, november 28-án vasárnap pedig gyertyagyújtás lesz.

A szervező Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója, Faix Csaba arról beszélt, hogy a vásár december 31-ig várja a látogatókat a Vörösmarty téren. Kitért arra, hogy a rendezvényen árusító, tradicionális magyar kézműveseket pályázaton választották ki, jelentkezésükhöz műhelyfotót is csatolniuk kellett a minőségi termék garantálása érdekében.

Címkék:
vásárlás, karacsony, Budapest, járvány, vásár,