Durván megugrik a háztartási gépek ára is jövőre: még idén szerezd be azt, ami kell

Pénzcentrum2021. november 18. 18:27

Tízből hatan vásároltak valamilyen háztartási gépet a koronavírus második és harmadik hulláma alatt – derült ki egy friss kutatásából. A felmérés szerint a legtöbb válaszadó régi vagy elromlott készülékét cserélte le. Kisgépek kategóriában a legtöbben étel-előkészítéshez kapcsolódóan vásároltak (úgymint kézi mixer, turmixgép, aprító vagy vízforraló), míg a nagygépek közül mosó- és szárítógépet vettek a legtöbben.

Egy friss felmérés eredményeiből az látszik, hogy ugyan tízből hatan vásároltak valamilyen háztartási gépet az elmúlt egy évben, a válaszadók túlnyomó többsége (76 százalék) csak egy vagy két terméket szerzett be, és 16 százalék vallotta csupán, hogy három-négy géppel is bővítette az otthoni felhozatalt. A vásárlások motivációját illetően a legtöbben (több mint 60 százalék) úgy nyilatkoztak, hogy régi, elromlott készüléküket cserélték le, tízből 4-en viszont újabb, korszerűbb termékre váltották le a korábbit. A kis- és nagygépek egyaránt népszerűek voltak: a válaszadók közel fele (46 százalék) előbbit, míg 31 százalékuk nagygépet vásárolt. Életkori megoszlást nézve a 18 és 29 év közöttiek voltak legaktívabbak, ők mindkét terméktípusból beszereztek a vírus második és harmadik hulláma alatt.

A konyhai gépek mentek a legjobban

A felmérést végzők között a kisgépek tekintetében a legtöbben étel-előkészítéshez kapcsolódó termékeket (úgymint kézi mixer, turmixgép, aprító vagy vízforraló) vásároltak, de a takarításhoz kapcsolódó eszközök is népszerűek voltak. A résztvevők 15 százaléka vett továbbá vasalót, 12 százalékuk pedig levegőtisztításhoz kapcsolódó kisgépet is beszerzett tavaly óta. Ha nagygépekről van szó, akkor a mosó- és szárítógép mellett tették le a voksukat leggyakrabban a magyarok, de 35 százalékuk új hűtőt szerzett be, és a főzéshez kapcsolódó termékek is népszerűek voltak – utóbbi kategóriát a harmadik leggyakrabban jelölték a válaszadók.

Kihívások a piacon

Simon Anikó szerint az európai háztartásigép-piac a globális chiphiány miatt komoly kihívásokkal nézhet szembe a jövőben, ugyanis az alapanyag- és alkatrészárak, valamint a logisztikai költségek emelkedése várhatóan a hazai piacon is a készülékárak emelkedéséhez fog vezetni 2022-ben. „Habár a chiphiány hatása a termékgyártásban már érzékelhető lehet, a szervizmegoldásainkat nem érinti, így továbbra is a tőlünk megszokott hatékonysággal szolgáljuk ki a vevőinket. A Gorenje marketingigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy termékvásárlásakor mind eladói, mind fogyasztói oldalról megnövekedett várakozási időre lehet majd készülni a jövőben

Címkék:
vásárlás, háztartási készülék, háztartási gép, pandémia, chiphiány,