Az építőanyag-kereskedők háromnegyede durván árat emelt: sok helyen készlethiány van

Pénzcentrum2021. szeptember 1. 13:02

Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket. Az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen. A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt.

A kormány összehangolt hatósági fellépéssel is tesz azért, hogy az otthonteremtési és lakásfelújítási támogatások valóban a családok életminőségét javítsák. A fogyasztóvédelem július eleje óta fokozottan vizsgálja az építőanyagok piacát. A hatóság indokolt esetben akár bírság kiszabásával végződő eljárást indít a szabálytalanságon ért vállalkozásokkal szemben. Ha a hatáskörén túlmutató problémákat tapasztal, a társszervezetek – elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal – eljárását kezdeményezi.

A kormányhivatalok szakemberei már összesen több mint félezer forgalmazónál kopogtattak a fatelepektől a vasudvarokon át a barkácsáruházakig. A vizsgálatban az általános kereskedelmi feltételek, az árfeltüntetéssel, jótállási jegyekkel kapcsolatos előírások és a piacfelügyeleti követelmények betartását kérik számon. Mintegy 300 kereskedőnél tártak fel kisebb-nagyobb mulasztásokat, ezek közel negyede már az ellenőrzés ideje alatt kiigazította a hibát.

Az összesített adatok szerint a kereskedelmi egységek 74 százalékánál emelkedtek az árak, 34 százalékuknál merült fel készlethiány. A termékek széles köre kerül 80-120 százalékkal többe a korábbinál. Egyes helyszíneken és építőanyagoknál előfordult 130-160 százalékot meghaladó mértékű növekedés is, amely mögött túlzó árazás vagy indokolatlan készletvisszatartás sejthető. A fogyasztóvédelmi vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte: „A kollégák piacfelügyeleti ellenőrzéseket is végeznek, eddig közel 800 féle, összesen több mint 200 ezer darab építőanyag megfelelőségét vizsgálták. Főként a jelölésekkel és teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokkal találkoztak 220 termékfajtánál, több mint 43 ezer darab építési terméknél. A mintegy 30 ezer hazai gyártású árucikknél jóval ritkábban állapítottak meg jogsértést, kifogásolási arányuk fele-harmada volt csupán az összesített eredménynek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szektor célzott ellenőrzésével készteti jogkövető magatartásra az építőanyag-forgalmazókat.”

Címkék:
ellenőrzés, építőanyag, kereskedelem, készlethiány, itm, építőanyagok,