Húzós hónap vár a családokra: nem lesz olcsó mulatság az iskolakezdés

HelloVidék2021. augusztus 17. 08:14

Hiába az ingyenes közoktatás, sok családra komoly pénzügyi terhet ró a szeptember, még akkor is, ha maradt olyan tanszer, amit idén is tud használni a gyerek. Ez az időszak különösen megterhelő anyagi szempontból, hiszen már egy gyerek esetén is minimum 40-50 ezer forint megy el ilyenkor a tanszerekre. A kiadások finanszírozásában többféle hitelkonstrukció is segítséget nyújthat: mindenkire érvényes megoldás persze nincs. Az igények határozzák meg, hogy melyik közülük a legideálisabb – hívják fel a figyelmet a szakértők a HelloVidék cikkében.

A szeptemberi iskolakezdés erősen megterheli a magyar családok költségvetését. Különösen úgy, hogy ezúttal azt sem lehet látni, hogy a Covid-járvány negyedik hulláma miatt ismét át kell majd állni a digitális oktatásra, vagy sem.

Emiatt sok családi költségvetésbe most egy új számítógép vagy tablet árát is be kell kalkulálni, ami eleve önmagában is akár több százezer forintos kiadás. Emellett azonban a jelenléti oktatás szokásos tanszereit is muszáj megvásárolniuk a családoknak.

A KSH előzetes adatai szerint a múlt tanévben összesen 1,8 millió gyermek és fiatal vett részt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. A tavalyi tanévtől kezdve minden diák ingyen kapja már a tankönyveket, így már nem csak az 1-9. évfolyamon, hanem a köznevelésben és a szakképzésben tanulóknak sem kell fizetni a könyvekért. Ennek ellenére az iskolakezdés előtti hetekben újra nagyra kell nyitni a szülőknek a pénztárcájukat.

További részletek a cikkben!

Címkék:
iskola, oktatás, gyermek, iskolakezdés, szeptember, köznevelés,