Tovább terjeszkedik az IKEA Magyarországon: az itt lakók örülhetnek az új bejelentésnek

Pénzcentrum2021. június 9. 16:02

A Dél-balatoni térség után az IKEA most a Zala megyei vásárlóinak kedvez, hiszen legújabb Átvételi Pontját Zalaegerszegen nyitja meg. Az érdeklődők június 9-től tudják majd ide kérni rendelésük kézbesítését, az első termékek pedig június 15-től lesznek átvehetők. Átvételi Pontok kialakítását tervezik Közép-, Délnyugat- és Kelet-Magyarországon.

Az Átvételi Pontok jelentősen megkönnyítik a rendelések átvételét, hiszen a vásárlóknak nem kell elutazniuk Budapestig. Nem beszélve arról, hogy a házhoz szállítás kényelmes és megfizethető alternatíváját nyújtó szolgáltatás ára a megrendelt csomagok összsúlya szerint alakul, és az összes átvevőpont esetében azonos. Ez azt jelenti, hogy 30-90 kg-os rendelésig 3 990 forintba, 200 kg-os kiszállítás felett pedig 9 990 forintba kerül. Így az átvételi pont igénybevételekor a vásárlók jelentősen kevesebbet fizetnek, mint a lakásba történő kiszállítás esetén. A többi átvételi ponthoz hasonlóan, a zalaegerszegit is a soroksári IKEA áruház látja el.

Tavaly nyáron nyitottuk meg elsőként a győri, majd a veszprémi és hajdúdorogi Átvételi pontokat, annak érdekében, hogy még elérhetőbbek és még megfizethetőbbek legyünk vásárlóink számára. Idén áprilisban a szegedi átvételi pont nyitotta a sort, amelyet májusban a balatonboglári és Siófoki Mobil átvételi pontok követtek

- mondta Szabó Tamás, fuliflment projektvezető. 

Azok, akik az IKEA weboldalán vásárolnak és a „Kattints és Vedd át” szolgáltatást választják, június 9-től kezdődően kérhetik a termékeiket Zalaegerszegre, és június 15-től kezdődően az alábbi helyszínen és időpontokban vehetik át csomagjaikat:

Címkék:
IKEA, június, kiszállítás, nyíregyháza,