Olcsó szuperélemiszer hódít a magyaroknál: 2021-ben még többet fognak enni belőle

Pénzcentrum2021. március 30. 18:32

Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás 2019-ben 243 db volt, mely 2013 óta folyamatosan nő, akkor még csak 214 darab tojást ettünk átlagosan egy évben. Ehhez képest 2021-re növekdést várnak a tojásfogyasztásban a szakértők.

Az egy főre jutó tojásfogyasztás évek óta nő itthon

A Magyar Tojásszövetség a húsvéti időszak előtt megfogalmazta éves fogyasztási és termelési becsléseit, kiemelte, hogy a tojástermelő gazdák erejükhöz mérten alkalmazkodtak az egy éve tartó pandémiás helyzethez. A koronavírus megjelenése csak megerősítette, hogy az emberek még inkább az elérhető áru és tápanyagdús élelmiszerek felé fordulnak. Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás 2019-ben 243 db volt, mely 2013 óta folyamatosan nő, akkor még csak 214 darab tojást ettünk átlagosan egy évben.

"Várhatóan az éves hazai tojásfogyasztás, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is 2,3 milliárd darab körül lesz. 2021-re a regisztrált termelés újra növekedését várjuk, ez 1,15-1,2 milliárd db tojás termelését jelenti. A belföldi tojásigény kb. 50 százalékát az üzemi termelés, 28 százalékát a háztáji (kb 600 millió darab), 21-22 százalékát az import (kb. 480-520 millió darab) fedezi. Húsvétkor átlagosan 100-150 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 4-7 százaléka." - összegezte a Magyar Tojásszövetség előrejelzéseit Szép Imre, elnök.

A tojás a legfenntarthatóbban előállítható és az egyik legolcsóbb fehérjeforrás

Mivel mindig a rövid ellátási láncú, regionálisan megtermelt élelmiszer a fenntarthatóbb a külföldről hozott hasonló áruval szemben, a magyar tojás megvásárlása nemcsak abban segít, hogy ne szálljanak el a tojásárak itthon, hanem abban is, hogy együtt védjük meg a Földet. A tojás a jövő élelmiszere, hiszen a legfenntarthatóbban előállítható és az egyik legolcsóbb fehérjeforrás.

A Tojásszövetség szerint Magyarországon minden tartástechnológiának helye van - az EU-konform ketrecesnek, a mélyalmosnak, a szabad -és a biotartásnak - mert minden tartásmódban termelt tojás kell ahhoz, hogy a hazai boltok polcait jórészt magyar termelésű tojással töltsék fel.

Címkék:
vásárlás, per, tojás, egér, növekedés, termelés, tápanyag, háztáji, bérek 2019, ces,