Ennyit az új konzolgenerációról: a csodavárás nem igazán jött be

Világgazdaság2021. február 19. 09:59

Bő másfél hónap alatt 4,5 millió PlayStation 5-öt adott el a Sony, a Microsoft Xbox Series X és S pedig 2,8 milliós forgalmat hozott össze, ami nagyjából megfelel az előző generációk rajtjának - írja iparági értesülések alapján a Világgazdaság.

Az Ampere Analysis elemzése viszont arra mutatott rá, hogy bár az előzetes várakozásoknak megfelelő volt a forgalom, lényegében csak az előző modellek eredményeit sikerült megismételnie az új konzolgenerációknak. Az elemzés szerint ez azt jelenti, hogy másfél hónap alatt 4,5 millió PlayStation 5-öt adott el a Sony, a Microsoft Xbox Series X és S pedig 2,8 milliós forgalmat hozott össze.

A lap írásából kiderül az is, hogy a szakértők egyöntetűen úgy vélekednek, az egyes konzolokat érintő készlethiány várhatóan nem szűnik meg a közeljövőben sem, sőt a borúlátóbb előrejelzések szerint a hatalmas chiphiány miatt a készletgondok az év végig kitarthatnak.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, konzol, készlethiány, playstation, chiphiány, tetű,