2020 sok szempontból kedvezett a lakásvásárlásoknak: folytatódhat ez a trend?

Pénzcentrum2020. december 30. 18:01

Pörgös évkezdés várható a ház- és lakásépítési piacon a most megjelent új szabályoknak köszönhetően: fellélegezhetnek a befejezés előtt álló lakásokat építő kivitelezők és a vevők, mivel csak később lépnek életbe az új lakásokra vonatkozó szigorúbb energetikai követelmények. Az új lakások piaca óriási kínálatbővüléssel lép át az új évre: decemberben 65 százalékkal nőtt a frissen meghirdetett eladó új lakások száma.

Több új szabály könnyíti a lakásépítők helyzetét. Még a nagyobb családi házakat és 6 lakásos társasházakat is egyszerű bejelentéssel lehet építeni, a most megjelent rendelet szerint február elejéig. Emellett az új építésű ingatlanok közel nulla energiafogyasztását előíró határidő is későbbre tolódott.

A korábbi szabályozás szerint januártól csak közel nulla energiaigényű lakóingatlant lehetett volna átadni. Az új szabály szerint azonban csak 2021 júliusától lép életbe a szigorítás. Fontos változás az is, hogy könnyebben lehet majd maximum 1000 négyzetméteres, legfeljebb 6 lakást magában foglaló házak építését megkezdeni

- mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki hozzátette: “Az új szabályok egyrészt lendületes évkezdést hozhatnak az lakásépítési szegmensben. Az energiafogyasztásra vonatkozó határidő meghosszabbítása miatt megkezdett ház- és társasház-építkezéseken dolgozó építtetők és a vevők sem kerülnek lehetetlen helyzetbe, ha az esetleges csúszások miatt az átadás a következő évre tolódik. Az építési engedélyezési folyamatot kiváltó egyszerű bejelentések kibővítése miatt pedig könnyebb lehet megfelelni a 2022 végi határidőnek, ami az 5 százalékos áfa kihasználása szempontjából fontos."

A szakember szerint 2021-es évben a járvány miatt megtorpanó lakáspiac, ezen belül az újlakás-építések lendületet kaphatnak. Többek között a most megjelent új szabályoknak, valamint az állami támogatások bővítésének, köztük a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa újbóli bevezetésének köszönhetően.

A portál körképéből kiderül, hogy a már említett 5 százalékos lakásépítési áfa tavalyi kivezetése és a járványhatás miatt az új lakások piaca is megtorpant az idén: ősszesen kevesebb mint 10 ezer eladó új lakás szerepelt a kínálatban, ami 13 százalékos visszaesésnek felelt meg éves szinten. Ugyanakkor idén decemberben megugrott a friss kínálat, 1046 új építésű lakás került be a kínálatba, ami 65 százalékkal haladja meg a tavaly decemberit. Balogh László szerint a jelentős kínálatbővülés annak köszönhető, hogy a lakástámogatási rendszer bővítése miatt sok fejlesztő már “piacra dobta" a még tervezőasztalon szereplő társasházi lakásait.

Címkék:
vásárlás, otthon, lakás, ingatlan, ház, építési engedély, lakás áfa 2020, társasház építés,